Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A gyenge védekezést igyekezett az elmúlt napokban kiküszöbölni a Fradi azzal, hogy a szlovén utánpótlás válogatott védőt Mihai Blazicsot és a macedón válogatott védekező középpályást Stefan Spirovskit szerződtette. A támadósorban is akadtak gondok, hiszen a portugál Rui Pedro eddig nem igazolta az elvárásokat, míg Hajnal Tamás sérült, Bognár István pedig minden bizonnyal távozott az éjszaka folyamán. Az ottani hiányosságokat a ghánai Joseph Paintsil szerződtetésével szeretné megoldani a Thomas Doll vezette edzői stáb.
Joseph Paintsil 19 éves Fadamában született, és a helyi Ajaxban kezdett futballozni, majd az azóta megszűnt ghánai Red Bull Akadémián pallérozódott, a Fradihoz az élvonalban szereplő Tema Youth együtteséből érkezett. A klub ifjú focisták felnevelésével foglalkozik. A ghanafans.com bemutatása szerint, elsősorban támadó középpályásként, és szélsőként is bevethető futballista nagy munkabírású, kiválóan passzol, és remekül lát a pályán. A cikkben olvasható, hogy jól irányít: pontosan tudja, mikor kell rövid passzokkal „megnyugtatni” a csapatot, és mikor kell hosszú labdákkal, támadásba lendülni. (tehát a télen szerződtetett Bognár István pótlására tökéletesen megfelel) Paintsil az U17-es ghánai válogatott csapatkapitánya volt, szerepelt az U20-as csapatban is, sőt 2017 májusában, Benin ellen a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott.. A ghánai élvonalban 26 mérkőzést játszottak idén, Paintsil ezeken 9 gólt szerzett.
A Fradi másodedzőjének Ralf Zumdicknak kiváló kapcsolatai vannak Ghánában, hiszen szövetségi kapitánya is volt az országnak. Télen már két focista szerepelt próbajátékon a zöld-fehéreknél, de az akkor nagy dérrel-dúrral beharangozott játékosokat egy edzőmeccs után hazaküldte Thomas Doll, mondván még fejlődniük kell.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.