Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A katari Al-Szaddban légióskodó Xavi nemsokára már 38 esztendős lesz, azonban a hosszú és kimerítő Barcás éveket követően sem lankad. A katalán legenda a Marcanak adott egy kimerítő hosszúságú interjút, amelyben nem kímélte szeretett klubját a negatív kritikát illetően sem.
Xavi Hernández még 2015-ben, még úgymond a csúcson hagyta el az FC Barcelona együttesét, amely azóta saját történelméhez mérten válságba került: évek óta nem nyert Bajnokok Ligáját, és jelen állás szerint a Real Madrid ütőképesebb erőt képvisel náluk.
Xavi természetesen látja a gránátvörös-kékek visszaesésének okát, és nem is rejti véka alá észrevételeit:
„Az én időmben a Barca bestiális volt, de már nem ez a helyzet. Jól játszanak, de igazolhattak is volna jobban. A klub fáradt. Öt vagy hat éve a legjobb játékosai voltak a világon. A rendszerben megmaradt ugyanaz az az öt vagy hat játékos, mint Iniesta, Alba, Messi, Piqué, Luis Suárez és Busquets. Madridban nem foglalkoznak mással a győzelmen kívül, ez a különbség a Real és a Barca között, itt, amikor minden rosszul megy, abban mindenki benne van, a játékosok, a stáb és a menedzsment is. Madridban nincs ellenzék az elnökségben évek óta, nem úgy, mint a Barcánál. Ez nehezíti leginkább a sikerek elérését. Látom, hogy a csapat ugyanazt próbálja játszani, ahogyan már olyan sok trófeát elnyertünk. Az ezen való változtatás a történelem szembeköpése lenne. Cruyff érkezésével a Barca más lett, olyan, amit világszerte tiszteletben tartanak, és amibe beleszeretnek a futballrajongók. A mai vezetőket nem ismerem, de nem szeretném, ha a Barca mást játszana.”.
Xavi két szezonon keresztül volt a brazil Neymar csapattársa, aki idén nyáron 222 millió euróért a Paris Saint-Germain csapatához igazolt. Xavi mintha megértő lenne a támadóval szemben:
„Több ok miatt ment el, meg akarta változtatni az életét, mert a Barcában már nem volt boldog. Az ajánlat pedig nagyon jó volt, és a PSG-nél ő lesz a vezér. Menni akart.” – foglalta össze a helyzetet a spanyol középpályás, meglehetősen pártatlanul.
Xavi a szokásos témát is megkapta, azaz a még mindig a világ két legjobb játékosának számító Messi és Ronaldo összehasonlítását:
„Messi minden játékos közül is a legjobb játékos. Messi a kollektíva és az egyéniség mestere, de Cristiano csapatmunkája kötöttséget is jelent. Messi a legjobb a Barcában is, de máshol is az lenne, például az Atléticban Simeone irányításával is.” – elmélkedett a világ-, és Európa-bajnok sztár.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.