Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Végig uralta a magyarok elleni összecsapást Portugália, amely ugyan győzött, de a végén Fiola Attila döntetlenre menthette volna az összecsapást.
Nehéz mérkőzésre számított Fernando Santos, a portugálok kapitánya, s várakozását igazolta is az összecsapás, bár a magyar együttes emberhátrányban volt kénytelen játszani – a ráadást idevéve – több, mint egy órán keresztül. „Nehéz meccs volt, számítottam rá, hogy nagyon nehéz lesz. Apró kis meglepetéssel állt elő Storck, nem számítottunk a két csatárra. Jól reagáltunk, az első félórában 6-7 nagy helyzetünk volt. A kiállítás után esetlenné vált a játék mindkét oldalon – értékelt Santos. – Feszülten játszották végig a csapatok a szünetig a meccset. Lehiggadtunk, meg is szereztük a vezetést. Utána visszavettünk, bár nem ezt kértem. Szerettük volna növelni az előnyünket. Megérdemelten nyertünk, sok helyzetünk volt emberelőnyben is. A magyarok fizikálisan erősek voltak, nehéz volt a középpályán felvenni velük a párharcot. Andorra következik, ahova busszal megyünk, nehéz lesz, a magyarok is kikaptak, mindenki dolgát megnehezítik. Svájccal csak utána foglalkozunk. Nem szoktam foglalkozni a bíróval. Nem láttam még a tévében a kiállítást. A magyar válogatott jól játszott, ezzel a játékkal Svájc ellen is lehet esélye a magyar csapatnak. Végig domináltuk a mérkőzést, igazságos az eredmény. A magyarok olyan szinten játszottak, mint az Eb-n.”
Ezzel Portugália életben tartotta csoportelsőségről szőtt álmait, amelyet a záró körben Svájc ellen szerezhetnek meg, ha addig nem botlik a helvét gárda.
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.