Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ugyan a legutóbbi slágertéma a Monaco a PSG kedvéért elhagyó Kylian Mbappé átigazolása, azért az idei év legnagyobb sztorija még mindig a brazil Neymar Párizsba költözése.
Természetesen nem csak azért komoly beszédtéma Neymar Paris Saint-Germainbe igazolása, mert azóta is nyilatkozatháborúban áll volt klubjával, hanem mert az ügylet minden transzferrekordot megdöntött. A 25 esztendős támadó 222 millió euróért váltott klubot, amely összegért cserébe eddig nagyon meggyőző produkciót nyújtott a LaLiganál jóval szerényebb kihívást jelentő Ligue 1-ben. Bár a legutóbbi bajnoki versenyfutást elvesztették a párizsiak, mégsem a visszavágás az elsőszámú céljuk, hanem végre felülni a Bajnokok Ligája trónjára, ami még a nagy Zlatan Ibrahimoviccsal sem sikerült.
Az Roma és az AC Milan korábbi sztárja, Cafú szerint honfitársa akkor erősítést jelent a PSG-nek, hogy tényleg nem lehet más a céljuk, mint a BL megnyerése a hosszúnak ígérkező szezon végén:
„Szerintem Neymar PSG-be való átigazolása fantasztikus dolog. Akik másként gondolkoznak, azok vagy nem szeretik Neymart, vagy nem szeretik a labdarúgást. Ez az egész pozitív és felelősségteljes döntés volt. A Párizs nem nyerhette még meg a Bajnokok Ligáját, de Neymarral már reális esélyük van.” – nyilatkozta a világbajnok brazil legenda.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.