Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bundesligában debütált az európai top 5 bajnokság első női játékvezetője, Bibiana Steinhaus a Hertha Werder Bremen bajnoki mérkőzésen.
Forrás: futbolred.com
Történelmi pillanatnak lehettünk ma délután szemtanúi a Hertha – Werder Bremen német bajnoki mérkőzésen, ugyanis ezen a meccsen debütált az európai topligák első női játékvezetője, Bibiana Steinhaus. A 38 éves, eredetileg rendőrnőt nevezték a 2017/18-as szezonban hivatalos edzői listájára, ám az első két fordulóban még nem kapott mérkőzést.
Steinhaus 2007 óta edzősködik, ráadásul már női Bajnokok Ligája döntőt is vezethetett ugyanebben az évben, 2012-ben pedig a londoni Olimpián fújta a női döntőt. A német másodosztályban már 80 meccs van a háta mögött, de az első osztályban is kapott már lehetőséget, mint negyedik számú játékvezető.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.