Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester City kiütötte a Liverpool együttesét, azonban a mérkőzés 37. percében fontos emberük sérült meg. Ederson ütközött össze Mané-val, ami után nem tudta folytatni a játékot. A liverpooli pedig idő előtt mehetett zuhanyozni, mivel a játékvezető piros lapot mutatott fel neki.
Hordágyon vitték le a brazil hálóőrt a pályáról, és az eset miatt 10 percet állt a játék. Az ijedtség szerencsére nagyobb volt, mint maga a baj, mivel a találkozó után a kapus Twitteren nyugtatta meg a drukkereket.
A közösségi médián keresztül számos üzenetet kapott a szurkolóktól, ami nagyon jól esett számára. Twitter üzenetében azt írta, hogy „Hello mindenki. Rendben vagyok, ez egy nagy sokk volt. Nagyon fontos győzelmet aratott a csapat. Köszönöm mindenkinek az üzeneteket.”
Az ütközés után kórházba szállították, ahol megvizsgálták, és megállapították, hogy nem történt komolyabb baj, egy csontja sem tört el. Ezt a hírt Guardiola is megerősítette.
Nagy szükség volt az első játékrészben Ederson remeklésére, mivel számos lövést hárított. A Liverpool legnagyobb helyzetét Salah alakította ki a 24. percben. A bal oldalt célozta be, azonban a hálóőr résen volt, és bravúros mentést bemutatva mentette meg csapatát a góltól.
https://www.youtube.com/watch?v=5_L0dMEz8y4
kép: e0.365dm
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.