Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Massimiliano Allegri a holnapi nap folyamán nagy fába fogja vágni a fejszéjét. A szakember 2014-ben került a Zebrák élére, és a Bajnokok Ligájában a Barcelonával kell szembenéznie.
Tavaly a negyeddöntőben már sikerült megtalálni a katalánok ellenszerét. Akkor az odavágón Dybala duplázott, és Chiellini is bevette ter Stegen kapuját. Idén szeretnék ezt a remek teljesítményt megismételni.
A mérkőzés ugyan csak holnap este kerül megrendezésre, azonban már sajtótájékoztató keretein belül beszélt az ellenfélről. A mester jól ismeri a gránátvörös-kékeket. Messi ellen mindig nehéz futballozni, azonban már a múlt szezonban is sikerült túljárniuk a Barcelona eszén.
A keretet csak holnap fogja kihirdetni, azonban nem kell semmi újat feltalálnia, csak 10 ember és egy kapus kell a pályára küldenie. Azt hozzátette, hogy Barzagli biztosan pályára fog majd lépni. A formációról is csak a holnapi nap folyamán fog megszületni a végleges döntés.
A mester látszólag nem aggódik a holnapi találkozó miatt, mivel múlt évben is sikerült legyűrniük a katalánokat. Az biztos, hogy egy győzelem és egy döntetlen után egyáltalán nem lesz könnyű a harmadik találkozó, aminek a végén három ponttal szeretnének távozni. Azzal is tisztában van, hogy a csoportkörben csak a továbbjutás számít, és nem szabad ellőni az összes puskaport, arra nagyobb szükség lesz az egyenes kieséses szakaszban majd.
kép: epimg
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.