Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Holnap rajtol a Bajnokok Ligája 2017/18-as idénye. A legjobb 32 csapat feszül egymásnak, és próbálnak minél tovább jutni a sorozatban. A Barcelona, vagy a Manchester City játékosait mindenki ismeri, és a nevek kiejtése sem okoz gondot, azonban a kvartettekbe kvalifikálta magát néhány kevésbé ismert klub is.
Itt három fronton is probléma merülhet fel. A kommentátoroknak ugyan lesz lehetősége megtanulni a neveket, azonban nekik is problémát okozhat néhány futballista nevének a kiejtése. A szurkolóknak, és az ellenfeleknek sem lesz könnyű dolguk, így biztosan lesz néhány kínos, illetve mókás pillanat a hibázások okán.
Az azerbajdzsáni Qarabag együttese idén debütál a legjobb 16 együttes között. Az angol bajnok, Chelsea csapatával került egy csoportba. A játékosok nevei is problémát fognak okozni az ellenfeleknek, azonban maga a csapatnevet sem lesz egyszerű kiejteniük.
A Manchester United a Benficával, a Bázellel, illetve CSZKA Moszkvával került egy kvartettbe. A Vörös Ördögök fanatikusai főleg az orosz nevekkel fognak hadilábon állni.
A Liverpoolnak a szlovén Maribor lesz az az ellenfél, akinek a játékosai nem csak a pályán, hanem a nevükkel is gondok okozhatnak a Vörösöknek. Az UEFA honlapján jelent meg egy gyorstalpaló az angol drukkereknek a szlovén klubbal kapcsolatban. Az „š” és „č” hangok hasonlítanak az angoloknál használt „sh”-ra, illetve „ch”-ra. A „ž” egy lágy „j” hang. A „c” inkább a „ts”-re hasonlít. Ez remélhetőleg segítség lesz a szigetországiaknak.
Szerencsére az UEFA összegyűjtötte azoknak a játékosoknak a nevét, akiknek nehézséget okozhat a kiejtése. Itt olvasható el a lista.
kép: ytimg
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.