Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az olasz bajnokság 1929 óta tartó történetében mindössze egyszer fordult elő, hogy egyszerre három csapat állt a táblázat élén hibátlan teljesítménnyel négy forduló után.
Icardi góljaira a hétvégén is nagy szüksége lesz az Internek (forrás: calciomercato.com)
Az 1960-61-es szezonban az Inter, Roma, Juventus hármasnak sikerült négy győzelemmel kezdenie, a zebrák remek formája a továbbiakban is kitartott, hiszen a bajnokság végén bajnokok lettek (a rend kedvéért: az Inter harmadik, a Roma pedig ötödikként végzett).
Az idei szezonban az első 3 forduló után a Juventus, az Inter és a Napoli áll 9 ponttal az élen és a párosítást elnézve egyáltalán nem lehetetlen, hogy az 57 éves rekord beállításra kerül, hiszen szombaton az Inter a még nyeretlen Crotonéhoz látogat, a Juventus vasárnap ebédidőben a szintén nyeretlen Sassuolo vendége lesz. A sort a Napoli zárja, az egyetlen nulla pontos csapat, a Benevento látogat Nápolyba (a meccs pikantériája, hogy mindkét csapat Campania tartományban található).
Emellett akár rekorddöntésre is sor kerülhet, amennyiben a Sampdoria legyőzi a Romát a két csapat elmaradt meccsén, valamint a genoaiak három ponttal térnek haza a hétvégén Torinoból.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.