Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az NB II-ben jelenleg kieső helyen álló BFC Siófok gárdája a nagymúltú szerb Crvena zvezdától szerződtette a szegedi születésű Senic Milánt.
(Fotó: bfc-siofok.hu)
Az 1997-es születésű balszélső megfordult korábban a Bayer Leverkusen utánpótlásában, a nyáron pedig a Fradi és a Videoton kiszemeltjei között is ott volt. A Siófok még a nyáron nyélbeütötte a kölcsönvételt, ám adminisztratív okokból elhúzódott a támadó ügye, hétvégén azonban a Békéscsaba ellen már akár debütálhat is új állomáshelyén.
Senic az U19-esekig egészen tagja volt a szerb korosztályos csapatoknak is, ám a Siófok honlapjának adott interjújában elárulta, a továbbiakban már a magyar U21-es válogatottban kíván szerepelni, ezügyben pedig jelenleg is zajlik a papírmunka.
“Úgy döntöttem, hogy én Magyarországon szeretném folytatni válogatott szinten is a pályafutásom, és már intéződnek a papírok, hogy az U21-es keretbe bekerülhessek. Magyarországon születtem, itt nőttem fel, anyukám magyar, a nagyszüleim itt élnek, és az, hogy a magyar válogatottban szeretnék játszani, a szív döntése volt.” – nyilatkozta az ifjú támadó.
Lasányi Csaba
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.