Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Gyorsan lepörög ez a fél év s végre újra hazai környezetben fogadhatja ellenfeleit a DVTK. Most Debrecenben voltak otthon, ahol a Paks csapatával mérhették össze tudásukat. A Diósgyőr jól indította a szezont, de az utóbbi fordulókban beragadt, míg a Paks az előző heti Honvéd döntetlenjének köszönhetően került el a kieső pozícióból. Ma mindketten abban bíztak, hogy végre megszerzik a három pontot.
Bódog Tamás abban bízhatott leginkább, hogy csapata áprilisban a Haladástól kapott ki, s azóta 14 meccsen mindössze háromszor kapott ki, csak Hajdú-Bihar megyei csapat (kétszer a DVSC, egyszer a Balmazújváros) nyert ellene. A 7.percben csapata tett is azért, hogy ne romoljon a statisztikája, hiszen megszerezte a vezetést. Ioannidisz ellopta Zachán lábáról a labdát, majd balról a középen érkező Ugraihoz passzolt, aki jobbal a kapu közepébe lőtt. Sokáig nem tartott az előny, mert 3 perccel később, Koltai kiváló passz után Barthához továbbított, akinek a sarkáról a fejére pattant a labda, majd a kapuba.19.percben Simon lőtt Antal védett. A 30.percben Ugrai kapott nagyszerű indítást, már csak a kapussal állt szemben, de jó 10 méterről fölé lőtt. 36.percben Nono passza után Ugrai a védőjét lefutotta, de a kapujából 30 méterre kijövő Verpecz tisztázott. A 39.percben a semmiből megszerezte a vezetést a Paks. Antal rosszul futott ki, Bertus megszerezte a labdát, 11-ről lőtt, a gólvonalon álló Tamás Márk hiába próbált tisztázni, már nem tudott. Majd a 46.percben még 11 méterről lőtt épp a kapu fölé, s így vége is lett az első félidőnek.
A félidőben támadóbbá szervezte Bódog Tamás a csapatát, Eperjesi Gábort druszája Makrai Gábor váltotta. Az 50.percben Ugrai labdát szerzett az elmélázó Verpecztől, majd tovább adta az érkező Ioannidisznek, aki jobbal a védők által őrzött kapuba lőtt. Az elmúlt években több görög focista is megfordult az NB I-ben (Apostolopolus/Puskás Akadémia, Fisszeasz/Siófok, Fotias/Kaposvár, Ignatidis/Vasas), de egyikük sem lőtt gólt, így az elmúlt húsz évben biztos, hogy ő az első görög ki a magyar bajnokságban gólt lőtt. 53.percben Ugrai lőtt, de Verpecz mentett. 55.percben Nono ívelt be középre Lipták fejelt, de nem talált kaput. A 69.percben Daru Bencét küldte be Csertői Aurél, mégpedig az első vendéggólt szerző Bartha László helyére. A 70.percben a fiatal szabályt betartva cserélt Bódog Tamás, hiszen Óvári Zsoltot Kitl Miklós váltotta. Majd a 72.percben Daru hálálta meg, hogy beküldte Csertői, hiszen megszerezte a vezetést a vendég csapat! Hajdú nyargalt el a baloldalon, laposan középre adott, majd a korábbi NB II-es gólkirály becsúszva három méterről megszerezte első NB I-es gólját. Majd Simon Ádám helyére Kecskés Tamás állt. A 88.percben még Kulcsár Dávidot is pályára vezényelte Csertői Aurél, a védelem megerősítése érdekében. A 93.percben a cserék összjátéka után még a negyediket is meglőtte a Diósgyőr! Daru mellel letette Kulcsárnak, aki egy csel után 12 méterről középről jobbal a bal alsóba lőtt. Majd a bíró lefújta a meccset.
Diósgyőr – Paks 2-4 (1-2)
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei Stadion Vezette: Solymosi
Gól: Ugrai (7.), Ioannidis (50.) ill. Bartha (10.), Bertus (39.), Daru (72.), Kulcsár D. (93.)
Sárga lapok: – ill. Gévay (71.), Hajdú (77.), Daru (91.)
Diósgyőr: Antal – Eperjesi (Makrai szünetben), Lipták, Karan, Tamás M. – Vela, Busai, Nono, Óvári (Kitl 70.) – Ioannidis, Ugrai. Vezetőedző: Bódog Tamás
Paks: Verpecz – Vági, Zachán, Gévay, Szabó J. – Simon Á. (Kecskés T. 74.) – Koltai, Hajdú Á. (Kulcsár D. 88.), Papp K., Bertus – Bartha (Daru 69.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.