Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az FC Bayern München úgy veszíthet csatát a Real Madriddal szemben a transzferpiacon, hogy a bajorok nem feltétlenül gondolkoznak egyik legjobbjuk eladásán, ám ezt a csapat klasszisa másképpen gondolná!
CR és Lewa egy csapatban? (Kép: as.com)
Spanyol és német sajtóértesülések szerint kész elhagyni a Bayern München együttesét a bajorokkal negyedik idényét megkezdő Robert Lewandoski. A Borussia Dortmund együttesétől 2014 nyarán megszerzett lengyel kiválóság állítólag beteljesítené nagy álmát, mégpedig hogy a Real Madrid szerelésében futballozhasson.
Münchenben szép kis történet kezd kibontakozni az elvágyódó Lewndowski miatt, hiszen például ahogy azt a Marca című sportnapilap is átvette, a lengyel gólvágó állítólag elégedetlenkedni kezdett a Bayern versenyképességét tekintve, és félreérthetetlen utalásokat tett arra is, hogy a keretnek vérfrissítésre van szüksége (…) Nem is beszélve arról, hogy a korábbi klublegenda, Stefan Effenberg arra buzdítja a klubvezetőket, hogy ha Lewa menni akar, akkor adják el!
A német sztárcsapat vezérigazgatója Karl-Heinz Rumenigge szerint az egész történet mögött Lewandowski ügynöke állhat, aki a háttérből mozgatja a szálakat, és arra ösztönzi a csatárt, hogy hangoztassa, ő bizony klubot akar váltani! Valahol itt tart most a történet, a Mayrca azonban kiemeli, hogy ha Lewandowski még be is nyújtaná átigazolási kérelmét, a Bayern pedig megszabná a klasszis átigazolási árát, közel sem biztos, hogy a madridiakat érdekelné a transzfer!
Ugyanis a spanyol fővárosban az utóbbi évek átigazolási stratégiáját tekintve nem feltétlenül 30 év körüli labdarúgókat igazolnak. Lewandowski ugye jövő augusztusban tölti 30. születésnapját, és legyen bármekkora klasszis, a Real jelenlegi átigazolási politikájában furcsa ezt kimondani, de “idősnek” tekinthető.
A fentiek tükrében kíváncsian várjuk a folytatást (….)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.