Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A 6. fordulóban a Bundesligában a Bayern München és a Wolfsburg összecsapása nyitotta meg. A Wolfsburgnak az eddigi statisztikákat nézve nem sok esélye volt a bajorok ellen, és az Allianz Arena közönsége remélte, hogy ma is alul maradnak a Farkasok.
A 3. percben Vidal próbálkozott, azonban a szögletet követően az egyik védő még éppen időben bele tudott állni a lövésébe. A 19. percben Lewandowski eresztett meg egy löketet, ám a labda elkerülte a kaput. Egy perccel később Arnold is próbálkozott, az ő labdája a bajorok kapuja fölött szállt el. A 32. percben Tisserand szabálytalankodott a büntetőterületen belül. Dingert a tizenegyespontra mutatott. Lewandowski állt a labda mögé, és nem hibázott. A 42. percben Rafinha adott remek passzt Robbennek. A labdája ugyan megpattant, de így lett jó, mivel Casteels tehetetlenül nézte, ahogyan a hálóba hullik a játékszer.
A második játékrészben szépített a Wolfsburg. Az 56. percben szabadrúgást lőtt Arnold. Ulreich egy kézzel próbálta a lövést hárítani, ám nem járt sikerrel, és a játékszer a hálóban kötött ki. Talán két kézzel egyszerűbb lett volna, talán úgy nem kap gólt a csapata. A 76. percben ismét kétgólos előnybe kerülhetett volna a Bayern, ám Casteels hárítani tudta Robben lövését. A 83. percben elcsendesedett az Allianz Arena, csak a vendég drukkerek örültek. Didavi fejjel juttatta a hálóba a labdát. Ezzel 2 gólos hátrányból állt fel a vendég gárda. A Bayern a hátralévő időben már nem tudott ismét előnybe kerülni, így hazai pályán hullajtott el Ancelotti legénysége értékes két pontot.
Bayern München – Wolfsburg 2-2 (2-0)
Helyszín: Allianz Aréna, München; Vezette: Sascha Dingert
Gólszerzők: Lewandowski (33. – büntető) Robben (42.) ill. Arnold (56.), Didavi (83.)
Sárga lapok: Vidal (13.) ill. Tisserand (18.), William (25.)
Kiállítás: – ill. –
Bayern München: Ulreich – Kimmich, Boateng, Hummels, Rafinha – Vidal (Tolisso 63.), Rudy– Robben (Rodriguez 88.), Ribery (Coman 86.), Müller – Lewandowski. Vezetőedző: Ancelotti
Wolfsburg: Casteels – Verhaegh, Tisserand, Uduokhai, Itter, Camacho (Didavi 73.) – Guilavogui, William (Blaszczykowski 46.), Arnold, Malli – Origi (Bazoer 85.) Vezetőedző. Schmidt
https://www.youtube.com/watch?v=m68B1cQ3RcA
kép: kicker.de
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.