Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Antalyaspor együttese meglehetősen gyengén kezdte a török pontvadászatot, öt forduló után mindössze a 16. helyen állnak, egyelőre megnyert mérkőzés nélkül.
Leonardo a 2011-es Olasz Kupa győzelem után (forrás: skysport.com)
Az előző bajnokságot az 5. helyen befejező gárdá vezetői megelégelték a csapat gyenge teljesítményét, Riza Calimbay edzőnek minden bizonnyal távoznia kell, a helyére pedig – talán némi meglepetésre – a korábbi milánói kedvenc, Leonardo érkezhet.
Leonardo Nascimento de Araújo, közismert nevén Leonardo edzőként nem rendelkezik túl nagy tapasztalattal, ennek ellenére elmondhatja magáról azt a nem mindennapi tényt, hogy mindkét milánói óriás, a Milan és az Inter kispadján is ült már. A piros-feketéket a 2009-2010-es idényben a 3. helyig vezette, ennek ellenére a szezon végén távozott. A visszatérésére nem kellett sokat várni, nagy meglepetésre a városi rivális, az Inter vezetését vette át Rafa Beníteztől 2011 januárjában, az évad végén pedig második helyet és Olasz Kupa győzelmet ünnepelhetett a kék-feketék kispadján. Ezután a PSG sportigazgatói pozícióját töltötte be, majd 2015 óta többnyire szakkomentátorként találkozhattunk vele.
Most pedig úgy tünik, hogy az Antalyaspor vezetői benne találták meg a megfelelő embert, hogy a csapat elinduljon az általuk és a szurkolók által elvárt úton. A játékoskeret alapján a csapat mindenképp többre hivatott, elég csak Samuel Eto’o, Jérémy Ménez vagy Samir Nasri nevét említeni. Érdemes lesz tehát nyomonkövetni, hogy 6 év távollét után miként boldogul majd Leonardo egy jelenleg kieső helyen álló csapat kispadján.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.