Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem tudja megszorítani a keltákat a Rangers, amely sorozatban hetedik egymás elleni derbijét veszítette el örök riválisa ellenében.
Amióta a Rangers visszajutott a skót élvonalba, rendre a zöld-fehérek sikerét hozta kettejük rangadója. Nem volt ez másképp most sem, igaz az áprilisi kiütés (5-1 a Celtic-nek) után sokkal szorosabb összecsapást játszottak a felek az Ibrox Parkban. Az első félidő nem volt kimondottan szemet gyönyörködtető, de nem is lehet azt várni az Old Firm-tól, hogy a játékosok a fülükön táncoltassák a játékszert. Viszont a „Kelták” gondoskodtak arról, hogy ne legyen unalmas az összecsapás. Írd és mondd, az első negyvenöt percben a házigazdáknak kaput eltaláló lövésük nem akadt, amivel tulajdonképpen szívességet tettek a látogatóknak. Brendan Rodgers remekül alakította csapatát, kioltva a Rangers futballját. A második játékrészben tovább nőtt a különbség a két együttes teljesítménye között, ami gólokban is megmutatkozott. Előbb a félidő elején Rogic talált be, majd Griffiths lőtt gólt, amivel el is döntötte a három pontot a vendégegyüttes. Összességében megérdemelt a zöld-fehérek sikere, akik így ötpontos előnyre tettek szert az élen, míg a Rangers továbbra is harmadik, viszont, ha nyer a St. Johnstone – amire van esély a Hamilton ellen – megelőzi a glasgow-iakat.
Rangers – Celtic 0-2 (0-0)
G.: Rogic (50.), Griffiths (65.)
https://www.youtube.com/watch?v=OnhXWMY1OMY
A forduló további műsora:
Kilmarnock – Dundee FC
Ross County – Hibernian
St. Johnstone – Hamilton
Patrick Th. – Hearts
Motherwell – Aberdeen
A bajnokság állása:
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.