Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Rövid időn belül újabb edzőváltás történt a La Ligában, miután a csapat gyenge bajnoki szereplése miatt a Villarreal megköszönte a Fran Escribá munkáját!
A “sárga tengeralattjáró” a hétvégén megsemmisítő vereséget szenvedett a Getafe ellenében. Ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban a klub vezetőségénél, ugyanis a hétfő reggel a Villarreal hivatalos közleményt adott ki, hogy a továbbiakban nem Fran Escribá felel a csapat felkészítéséért.
A 52 esztendős spanyol szakember utódját illetően egyelőre nagy a csend az El Madrigálban, és egyelőre annyit tudni, hogy felnőttek 10:00-kor kezdődő edzését 18:00-ra tették át.
Escribá 2016 nyarán vette át a csapat irányítását, és bár az előző szezonban az előkelő ötödik helyen végzett, így az Európa-ligába juttatta övéit, az új idény gyenge kezdése az állásába került. A Villarreal 6 forduló után ugyanis két győzelemmel és 7 megszerzett ponttal jelenleg a 14. helyen szerénykedik a tabellán.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.