Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester City menedzsere, Josep Guardiola a Sahtar Donyeck elleni Bajnokok Ligája-győzelmet követő sajtótájékoztatóján kitért a hétvégén megsérülő Benjamin Mendy állapotára is.
Az As Monacotól a nyáron rekordmennyiségű összegért, 52 millió fontért, átszámítva kis híján 70 millió euróért szerződtetett Benjamin Mendy első manchesteri idény könnyen elképzelhető, hogy véget is ért. A Man. City balhátvédjének térdsérülése ugyanis Pep Guardiola szerint is súlyosabb annál, mint amire elsőre számítottak.
“Elsőre azt gondoltuk, hogy nem lesz komoly a sérülés, sajnos azonban Mendy-re hosszabb kihagyásra vár, mint reméltük! Csütörtökön Barcelonába utazik, az ottani vizsgálatok után kapunk pontos képet a sérüléséről!” – Így Guardiola aki elmondta azt is, hogy természetesen sajnálná, ha a francia balhátvédjének egész idénye rá menne a felépülésre, ugyanakkor úgy gondolja kellően mély a City kerete, így megoldhatják Mendy pótlását. “Elsősorban mint játékost sajnálok a sérülése miatt, nem könnyű most neki, együtt érzek vele, ugyan úgy, ahogy mondjuk Gündogannal is! Nagyon hiányozni fog a csapatból, abból a rendszerből, amit tökéletesíteni szeretnénk. Vannak azonban alternatíváink, Fernandinho, Fabian Delph, Danilo, vagy Zinchenko személyében. Meg kell hát oldanunk a pótlását!” – Fejezte be gondolatmenetét a City spanyol menedzsere.
Az angol sajtó szerint egyébként könnyen elképzelhető, hogy a Man. City-nél a hátralévő egész idényben Guardioláéknak nélkülözniük kell majd a korábbi Monaco játékost.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.