Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Premier League hetedik fordulóját a szokásos szombat kora délutáni mérkőzés nyitotta meg. A Tottenham az újonc Huddersfield otthonába látogatott. Pochettino együttes négy mérkőzése nem kapott ki a bajnokságban.
Az újonc Huddersfield egyáltalán nem kezdett megilletődötten és Tom Smith meg is tornáztatta Hugo Llorist már az első percekben. A bátor kezdésnek a 8. percben lett meg a böjtje és Trippier indítását a hazai védelem nem tudta lekapcsolni és Kane előtt óriási terület nyílt, az angol gólzsák nagyszerű szólója után nem is hibázott és a jobb alsóba helyezett kíméletlenül. Kane ezzel pedig hatodik mérkőzésén már tizedik találatát szerezte, legutóbb a hétközi Bajnokok Ligája mérkőzésen szerzett mesterhármast. A hazaiakat a gól megfogta és nem is tudtak komoly lehetőséget kialakítani a Spurs kapuja előtt. Nem úgy a vendégek a 16. percben egy újabb védelmi hibát használtak ki Pochettino tanítványai, Eriksen passzából Davies szerzett újabb találatot. Az újonc Huddersfield együttesénél nem igazán működött ezen a mérkőzésen a védekezés és a 21. percben Lössl óriási hibája után kis híján újabb gólt szerzett Kane, de a hazai hálóőr javította hibáját és hárított. Három perccel később már a hazai portás sem menthettte meg a góltól az újoncot és Kane megszerezte szezonbeli hatodik gólját is a PL idei szezonjában miután a bal alsóba bombázott. A 30. minutumban újabb komoly lehetőség adódott a Spurs előtt, Dele Alli forgatta meg a tizenhaoson belül a védelmet és remekül hozta ziccerbe saját magát, majd lövése a bal kapufán csattant a fiatal angol válogatottnak. Az első játékrész hajrájában Kane ismét betalált, azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Két perccel a vége előtt a hazaiak szépíthettek volna, Depoitre lövése azonban a felső lécen csattant.
Fordulást követően kiegyenlítettebb lett a játék és a hazai együttes előtt is adódtak lehetősége, de igazán komoly ziccert így sem tudtak kialakítani a Huddersfield játékosai. A második félidőben mérkőzésen sok minden nem történt, csendesen csordogáltak a percek. A hajrában Sissoko beállításával adódott először komoly lehetőség a vendégek előtt a 86. percben azonban a franci nem tudott a hálóba helyezni. A ráadás perceiben azonban Sissoko betalált és beállította a 4-0-ás végeredményt. Pochettino együttese ezzel zsinórban ötödik mérkőzésén is veretlen maradt míg a Huddersfield zsinórban negyedik mérkőzésén sem tudott győzni.
Huddersfield– Tottenham 0-4 (0-3)
Helyszín: Kirklees Stadium, Huddersfield, Vezette: Swarbrick
Gólszerzők: Kane (9., 24.), Davies (16.), Sissoko (92.)
Sárga lapok: Kachunga (65.) ill. Alli (58.)
Kiállítás:
Huddersfield: Lossl – Lowe (Malone 60.), Schindler, Zanka, Smith – Hogg (Whitehead 82.), Mooy (Billing 61.)- Ince, van La Parra, Kachunga – Depoitre. Vezetőedző: Wagner.
Tottenham: Lloris – Alderweireld, Sanchez, Vertonghen – Trippier (Walker-Peters 82.), Winks, Dier, Davies – Eriksen (Sissoko 75.), Alli – Kane (Son 87.). Vezetőedző: Pochettino.
https://www.youtube.com/watch?v=MzCWzDFuBb4
Képek: premierleague.com
O.G.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.