Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A vasárnap kora délutáni mérkőzés nagy kérdése volt, hogy vajon a Napoli tudja-e tartani elképesztő formáját, ehhez a nem túl acélos Cagliarin kellett túljutnia Maurizio Sarri gárdájának.
(forrás: corrieredellosport.it)
1. félidő: A hazaiak a megszokott felállásban, a Callejón, Mertens, Insigne trióval kezdtek. Ezúttal azonban nem közülük került ki az első gólszerző, a 4. percben nagyszerű háromszögelés után Mertens ugratta ki Hamsikot, aki az ötös sarkáról szépen lőtt Cragno kapujába (1-0), a szlovák játékos első szezonbeli gólját szerezte. Ezután a Napoli továbbra is gyors megindulásokkal próbálkozott, a Cagliari pedig ugyan vezetett egy-egy támadást, de nem igazán tudtak veszélyt teremteni a hazai kapu előtt. A 40. percig kellett várni a Napoli megérdemelt második góljára, Mertenst vágták fel a tizenhatoson belül, a teljesen jogosan megítélt büntetőt Callejón váltotta gólra (2-0), a félidőben már nem változott az állás.
(forrás: Napoli/twitter)
2. félidő: A második játékrész kísértetiesen hasonlóan kezdődött, mint az első, alig három perc játék után Koulibaly egy szabadrúgás után kis szerencsével szelidítette meg a labdát, majd pattanásból, 2 méterről nem hibázott (3-0). A mérkőzés ezen a ponton gyakorlatilag eldőlt, de ez nem azt jelentette, hogy alábbhagytak volna a hazai rohamok, az 54. percben Mertens sarokkal gyönyörűen passzolt Callejónhoz, erős lövését azonban Cragno bravúrral hárítani tudta. A Napoli gyakorlatilag akkor alakított ki lehetőséget, amikor kedve támadt, a támadósorból főleg Insigne és Mertens volt ma elemében, azonban több gólt már nem sikerült szerezniük. Éremes megjegyezni, hogy a mérkőzés sárga- és piros lap nélkül ért véget. A Napoli gárdája továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll a tabella élén, az esti Atalanta-Juventus meccs eredményére várva.
Napoli – Cagliari 3-0 (2-0)
Helyszín: Stadio San Paolo, Napoli. Játékvezető: Rosario Abisso
Gólszerzők: Hamsik (4.), Mertens (40., 11-esből), Koulibaly (47.) ill. –
Sárga lapok: –
Napoli: Reina -Hysaj, Albiol, Koulibaly, Ghoulam (Mario Rui 87.) – Allan (Ounas 78.), Jorginho, Hamsik – Callejón (Rog 71.), Mertens, Insigne. Vezetőedző: Maurizio Sarri
Cagliari: Cragno – Padoin, Andreolli, Romagna, Capuano – Ionita, Cigarini (Deiola 56.), Barella – Joao Pedro – Pavoletti (Farias 66.), Sau (Dessena 34.). Vezetőedző: Massimo Rastelli
A mérkőzés góljai:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.