Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Championship huszonnégy együttese közül az elmúlt tíz év során több mint tizennégyen fordultak meg a Premier League-ben. Azonban a szép múltú klubok közül többnek sem túl jók a kilátásai. Részletek alább!
Wales apró ország, ám az angolok által kiharcolt lehetőségnek hála hatalmas a fociba ömlő pénz. Ennke hála a Swansea már hosszú évek óta stabil tagja a PL mezőnyének. A Cardiff azonban csak átszálló jegyet vett a csúcsra, még pár éve. Azóta pedig hiába próbálkoznak a „Fecskék”, nem akar összejönni a feljutás. Jelenleg vezetik a ligát, de a szezon háromnegyede még hátravan.
A jó szezonkezdés után csúnyán behúzta a kéziféket a Leeds, és már csak az ötödik, rájátszást érő helyen tanyázik. A Bristol City az elmúlt bő 15 esztendő során már többször is szerepelt a play offban, ám nem sikerült Vaskó Tamás (Vasas) egykori klubjának egyszer sem a feljutás.
A tavalyi szenvedés után az Aston Villa is az élmezőny tagja, ám John Terry és társai csak egy vérszegény büntetővel tudták csak felülmúlni hétvégén, a nyeretlen Boltont. Azt a szebb napokat látott Boltont, amely kiesőhelyen áll, akárcsak az alig jobban teljesítő Sunderland, amely két idény alatt akár két ligát is zuhanhat. Szintén kiesőzónás még az elmúlt évek hullámvasutazója, vagyis a Birmingham, amely klub 2011-ben még Ligakupát nyert az Arsenal ellenében.
A 11. forduló eredményei:
Sheffield Wednesday – Leeds United 3-0
Reading – Norwich City 1-2
Aston Villa – Bolton Wanderers 1-0
Burton Albion – Wolverhampton Wanderers 0-4
Cardiff City – Derby County 0-0
Hull City – Birmingham City 6-1
Ipswich Town – Bristol City 1-3
Middlesbrough – Brentford 2-2
Millwall – Barnsley 1-3
Nottingham – Sheffield United 2-1
Preston Nort End – Sunderland 2-2
A bajnokság állása:
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.