Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A hétfői napon az AMC Networks International – Central and Northern Europe alelnöke Málnay B. Levente bejelentette, hogy tizenkét év után ismét a Sport TV fogja közvetíteni 2018 őszétől a német elsőosztályú futballt, a Bundesligát, a Német Kupát és Eb- és vb-selejtezők, a Nemzetek Ligája mérkőzéseit is.
Számolt be az örömhírről a Sport TV hivatalos honlapja.
„A Bundesliga egyike a világ legerősebb bajnokságainak, és az külön felértékeli a magyar nézők számára, hogy szurkolhatunk magyar játékosoknak és Dárdai Pálnak is. Megérdemelt rangján kezeljük majd a német labdarúgást és az ott játszó magyar labdarúgókat, megfelelő kísérőműsorokkal és hazánk legjobb kommentátoraival készülünk. Óriási öröm számunkra az is, hogy az UEFA új brandjét, a Nemzetek Ligáját is mi hozhatjuk el a magyar nézőknek. Az Eb- és vb-selejtezőknek, illetve két Nemzetek Ligája-sorozatnak köszönhetően négy évig, ha a nyarat leszámítva Európában téttel bíró rangos válogatott meccset keres a néző, a Sport TV-re kell kapcsolnia. Az csak hab a tortán, hogy a kézilabda BL FInal Fourjai után újabb rangos négyes döntőt szereztünk” – Málnay B. Levente
Így tehát a Eurosport búcsúzik az idei évben a sorozattól.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.