Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hiába költözhetett végre új otthonába az Atlético Madrid, a fővárosi együttes továbbra is balszerencsés sorozatot tudhat magáénak az FC Barcelona csapata ellen. Egészen pontosan nem is a „Matracosokat” üldözi egy speciális átok, hanem a vezetőedzőt, Diego Simeonét.
Simeone ugyan már vezette Bajnokok Ligája döntőbe is csapatát, illetve nyert velük spanyol bajnokságot is, illetve verte már meg könnyed játékkal a Real Madridot is, ám egy fontos „vadásztrófea” még hiányzik a gyűjteményéből. El Cholo ugyanis még nem őrülhetett a Barca legyőzésének a LaLigában.
Ugyan tegnap este nagyon közel álltak a győzelemhez a madridiak, Luis Suárez hajrábeli találata döntetlent ért, illetve egy-egy pontot a küzdő feleknek. Ez pedig azt jelentette, hogy a tizenkét bajnoki próbálkozásból továbbra is nyeretlen Diego Simeone a Barca ellen, a mérleg pedig: négy döntetlen és nyolc vereség. Megjegyzendő, hogy ez az átok csak a LaLigára érvényes, lévén a BL-ben már kétszer is sikerült a győzelem a katalánok ellen az argentin mesternek.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.