Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Cagliari vezetősége tegnap köszönte meg Massimo Rastelli munkáját (részletek itt), mára pedig meg is született a döntés az utódjával kapcsolatban…
Diego López a mai napig a szurkolók kedvence (forrás: vistanet)
Aki pedig nem más, mint a Cagliari élő legendája, Diego López. Az uruguayi szakember 1998-ban került játékosként a Cagliari csapatához és 2010-es visszavonulásáig 344-szer viselte a szárd csapat mezét. Ezután a szamárlétrát végigjárva a klub különböző utánpótlás csapatait irányította, majd 2013-ban kapta meg az első csapat irányítását, de a szezon vége előtt nem sokkal menesztették szeretett klubjától. Ezután a Bologna gárdáját irányította a Serie B-ben, de a szezon itt sem sikerült befejeznie. Utolsó csapata a Palermo volt, de 10 forduló után innen is elküldték – más kérdés, hogy a szicíliai csapatot öt (!) szakvezető irányította a legutóbbi évadban, természetesen kiesés lett a vége.
Nem lehet tehát mondani, hogy hatalmas sikerek öveznék Diego López eddigi edzői pályafutását, egy dolog azonban mellette szól, még pedig a szukolók imádata, valamint több korábbi játékostársa (Daniele Conti vezetőként, Andrea Cossu pedig játékosként) is a klub alkalmazásában áll. A Cagliarira nem vár egyszerű feladat a következő fordulóban, hiszen a Lazio vendégei lesznek, viszont a hétközi fordulóban a Benevento gárdáját fogadják majd, ahol szinte kötelező a három pont megszerzése.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.