Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a tavalyi BL-győztes és spanyol bajnok Real Madrid francia vezetőedzője, Zinédine Zidane nyerte el az év edzőjének járó elismerést az idei FIFA-gálán. A rangos díj átvétele után adott interjújában kitért arra is, hogy kinek a hiánya érintené meg leginkább csapatát…
Zidane a spanyol MARCA-nak adott nyilatkozatában a következőket mondta: “Ramos a kapitányunkként ismeretes, és végtére is ő a csapat legfontosabb játékosa…”
Sergio Ramos 2005-ben csatlakozott a Real Madridhoz, így egy évig a francia mester csapattársának is mondhatta magát. Azóta kétségkívül a Királyiak vezéregyéniségévé nőtte ki magát: 581 mérkőzésen szerzett 72 (!!) találatával a habfehérek történetének egyik legeredményesebb védője. Az átjátszhatatlan bekk többízben is ünnepelhetett BL és La Liga-győzelmet a csapattal, melyek mellett világbajnoki és európabajnoki címet is szerzett hazája válogatottjával. Iker Casillas 2015-ös távozását követően ő vette át a csapatkapitányi karszalagot,ezzel kétségkívül a csapat egyik legmeghatározóbb alakjává vált.
Kérdés azonban, hogy valóban többet tett le Ramos a Bajnokok Ligája rekordgyőztesének asztalára, mint a közönségkedvenc Cristiano Ronaldo?
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.