Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint ismeretes, a Roma együttese meglepően fölényes győzelmet aratott a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája 4. fordulójában (összefoglaló videóval itt), érthető tehát mindkét fél reakciója a mérkőzés másnapján…
Megállíthatatlan volt a római gépezet (lapresse.it)
Az olasz együttesnek mindössze három pontra van szüksége a továbbjutás bebiztosításához, de a többi találkozó szerencsés alakulása esetén akár el is veszítheti hátralévő két mérkőzését.
A tegnapi győzelem után az olasz sajtó nem győz áradozni a “farkasok” teljesítményéről, a címlapokon alighanem kimerítették a dícsérő jelzők tárházát. Természetesen főszereplők is alig fértek a bőrükbe:
A csapatkapitány, Daniele De Rossi: “A mérkőzés előtt mondtam a többieknek, hogy az elmúlt években sokszor elszórakoztuk a lehetőséget a BL-ben, sőt, gyakran csúnya verségekbe szaladtunk bele. Kezdetben szinte lehetetlennek tűnt, de most már tényleg közel vagyunk a továbbjutáshoz. Minden nap hálát adok az égnek, hogy Roma szurkoló és játékos lettem”.
A két gyönyörű gólt szerző Stephan El Shaarawy: “Ezt az estét soha nem fogom elfelejteni. Az első duplám volt a sorozatban, az ember nem minden nap győzi le a Chelsea csapatát”.
A csapat vezetődezője, Eusebio Di Francesco szokásához híven visszafogottan nyilatkozott: “Természetesen elégedett vagyok. A szezon elején kellett egy kis idő, amíg összecsiszolódtam a játékosokkal, még mindig fejlődésben vagyunk, hiszem, hogy ennél is jobban tudunk játszani”. A vezetőség részéről Francesco Totti egy rövid üzenetben fejezte ki gratulációját: “Fantasztikus teljesítmény, fantasztikus este, fantasztikus Roma!”
Az angol sajtó természetesen ellenkező előjelekkel értékelte az összecsapást, több helyen is előkerült a “Római romok” kifejezés, de a “Róma horror show“, a “Conte rémálma“, illetve a “Pokoli éjszaka” főcím is népszerű volt – egybekapcsolva így a vereséget Halloween ünnepével.
Antonio Conte is ennek megfelelően nyilatkozott: “Nem érdekel a csoport többi eredménye, csak a saját teljesítményünk foglalkoztat, és az, hogy többé ne játszunk így, mint ma este. Én mindig vállalom a felelősséget, a játékosaimnak is meg kell érteniük, hogy mindent bele kell adniuk a pályán, különben nem jutunk tovább és a Premier League-ben is csak szenvedni fogunk”.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.