Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A hiányzó Coutinho nélkül, de a sérüléséből felépülő Sadio Manéval a soraiban lépett pályára a Liverpool a West Ham otthonában, a Vörösök pedig Mané és Salah vezetésével magabiztos győzelmet arattak.
(Fotó: Liverpool FC/Twitter)
Lanzini parádés kiugratása volt az első komolyabb történés, mely után a kapufa akadályozta meg a gólszerzésben Ayew-t. A vezetést ugyanakkor az első húsz percben vajmi keveset mutató vendégek szerezték meg a 21. percben: Mane egy hazai szöglet után robogott végig a pályán és hozta kihagyhatatlan helyzetbe a kontra végén a mellette felvágtázó Salah-t.(0-1)
Két perccel később pedig a második gólt ünnepelhették már a Liverpool-drukkerek, egy szöglet után Noble-ről pattant veszélyesen a kapu felé a labda, Hart védése után pedig Joel Matip pofozta be a kipattanót. (0-2) A Liverpoolnak ezek után nem volt sürgős, a hazaiak pedig bátortalanul futballoztak, így a félidő hátralévő részében nem sok minden történt, füttykoncert kíséretében vonultak le a pályáról a Kalapácsosok.
Az 54. percben aztán a semmiből visszajött a meccsbe a West Ham: Ayew beadása átszállt Gomez felett, Lanzini pedig finom mozdulattal talált be Mignolet mellett. (1-2) Jött azonban egy percen belül a liverpooli válasz is, az először kezdő Oxlade-Chamberlain talált be Firmino kiugratása után. (1-3)
Az 59. percben aztán Lanzini szépíthetett volna újra Carrol lekészített labdájából, ám ezúttal fölé lőtt az argentin. Egy Chicarito-fejessel válaszolt volna a United, ám éppen annyira lökték a kis mexikót, hogy ne tudjon pontosan felelni, míg a túloldalon Firmino szlalomozott végig a West Ham-védelmén, csakhogy ziccerben mellélőjön.
A 76. percben Salah eldöntötte a mérkőzést: Sane ívelt lágyan Salah elé, aki kb 14 méterről lőtt precízen a hosszú alsóba. (1-4) Salah duplájával immáron hét gólos, eggyel van már csak elmaradva a góllövőlistát vezető Harry Kane-től. A mesterhármas is összejöhetett volna az egyiptominak, ám az a négy kapott gól ellenére jól védő Hart hárította következő próbálkozását.
A West Hamnek összességében csak felvillanásai voltak, a Liverpool tulajdonképpen fél gőzzel futballozva is simán nyert.
West Ham – Liverpool 1-4 (0-2)
Helyszín: Olympic Stadium, Vezette: N. Swarbrick
Gólszerző: Lanzini (55.) ill.: Salah (21., 76.), Matip (24.), Oxlade-Chamberlain (56.),
Sárga lapok: Noble (37.), Reid (47.), Lanzini (91.) ill.: –
Kiállítás: –
West Ham: Hart– Reid, Kouyate, Ogbonna – Fernandes (Carroll, a szünetben), Obiang, Noble (Arnautovic 61.), Cresweill – Lanzini, Chicharito (D. Sakho 72.), A. Ayew. Vezetőedző: Slaven Bilic.
Liverpool: Mignolet– Gomez, Matic, Klavan, Moreno – Oxlade-Chamberlein (Lovren 88.), Can, Wijnaldum– Salah, Firmino (Solanke 88.), Mane (Milner 77.). Vezetőedző: Jürgen Klopp.
Lasányi Csaba
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.