Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premjer Liga) 16. fordulójának vasárnapi játéknapján kiemelt mérkőzés került megrendezésre, hiszen két bajnoki címre esélyes csapat csapott össze egymással. Azonban ez a találkozó nemcsak szimplán erről szólt, mivel két fővárosi együttes volt a “főszerepben”. A Lokomotiv Moszkva a CSZKA Moszkvát látta vendégül.
Lokomotiv Moszkva – CSZKA Moszkva 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Miranchuk(14.), Fernandes(87.) ill. Vitinho(28.), Natcho(43.)
Kiállítás: – ill. Khosonov(49.)
A városi összecsapás első góljára nem kellett túl sokat várniuk a szurkolóknak, hiszen már a 14. percben feljegyezhettük a legelső találatot, méghozzá a hazai Lokomotiv javára. Farfana passzát követően Miranchuk vette be az ellenfél hálóját. A hazai gárda azonban sokáig nem örülhetett, mivel a 28. minutumban Vitinho jó 16 méterről leadott lövése a kapuban kötött ki. A 43. percben pedig jött az újabb pofon a számukra, hiszen a 43. percben Natcho gyakorlatilag az üres kapuba gurított, s ezzel átvette a vezetést a vendég CSZKA.
A fordulást követően elég gyorsan emberhátrányba került a CSZKA, miután a 49. minutumban a játékvezető felmutatta a második sárga lapot Khosonov számára, aki ennek köszönhetően idő előtt elhagyta a pályát. A 76. percben óriási lehetőséget szalasztott el a Lokomotiv. A játékvezető ekkor tizenegyest ítélt a javukra, azonban Fernandes nem tudta értékesíteni a büntetőt. A 87. minutumban viszont javította hibáját a rutinos középpályás, hiszen ekkor az ő góljával egyenlített a hazai csapat. A mérkőzésen több gól már nem esett, így a CSZKA Moszkva emberhátrányban is pontot tudott csenni úgy a Lokomotiv otthonából, hogy közel egy félidőt emberhátrányban játszott…
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.