Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egy nem túl fordulatos, ám remek meccsen van túl az Olympique Lyon együttese. A Bajnokok Ligájába hosszú évek után visszavágyódó együttes ugyanis könnyedén verte meg a Saint-Étienne-t.
A Ligue 1 12. fordulójának rangadóját rendezték meg tegnap este, ám a mérkőzés a gólok arányának tekintetében nem volt méltó a múlthoz. Bár az első félidő még viszonylag kiegyenlített játékképet mutatott, a szünetre még így is kétgólos vendégelőnnyel vonultak a felek pihenni. Előbb Depay, majd a később duplázó Fekir szerezte meg első gólját.
Szinte rögtön a fordulás után a játékvezető kiállította Lacroix-t a hazaiaktól, ahonnan számítva már nem volt visszaút a hazaiak számára.
A folytatásban tehát Fekir mellett még betalált az egyre kapósabb Diaz, és Traoré is, kialakítva a 0-5-ös végeredményt.
Győzelmével a Lyon 25 ponttal áll a harmadik helyen, és becsülettel kapaszkodik a listavezető PSG-re (32 pont) és a címvédő Monacora (28 pont), míg a Saint-Étienne továbbra is hatodik, 18 megszerzett egységgel.
Saint-Étienne – Olympique Lyon 0-5 (0-2)
Gólszerzők: – ill. Depay (10. perc), Fekir (25., 84.), Diaz (58.), Traore (65.)
A meccs összefoglalója:
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.