Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 12. fordulójának szombati játéknapján a Jupp Heynckes által irányított Bayern München a Manuel Baum vezette Augsburgot látta vendégül.
1. félidő: A mérkőzést jobban kezdte a hazai környezetben játszó Bayern München, ez viszont komolyabbnak mondható helyzetben csak a 12. percben mutatkozott meg. Ekkor Bernat passzát követően Lewandowski sarkalta kapura a labdát, azonban Hitz résen volt és védte a lengyel kísérletét. A 31. minutumban a bajorok megtörték a gólcsendet. Hummels lövését Finnbogason még blokkolni tudta, majd az ismétlést követően Arturo Vidal már bevette Hitz hálóját, s ezzel megszerezte a vezetést csapatának. A 34. percben közel állt az egyenlítéshez a vendég Augsburg. Ekkor Philipp Max végzett el remekül egy szabadrúgást, a kapu bal alsó sarkába tartó lövést azonban Ulreich bravúrral hárította. A 38. minutumban tovább növelte előnyét a Bayern München, Lewandowski került hatalmas helyzetbe, a lengyel klasszis magabiztosan váltott gólra az ígéretes ziccert.
2. félidő: A fordulást követően gyorsan háromgólosra növekedett a két csapat közötti különbség. A 49. percben Joshua Kimmich remekül sikeredett beadása után Robert Lewandowski volt eredményes. A második játékrészre jócskán visszavett a tempóból a Bayern München, míg az Augsburg nem tudott mit kezdeni a bajorok stabil játékával. Heynckes tanítványai magabiztosan győzték le mai ellenfelüket.
Bayern München – Augsburg 3-0 (2-0)
Helyszín: Allianz Aréna, München
Gólszerzők: Vidal(31.), Lewandowski(38., 49.) ill. –
Sárga lapok: – ill. Khedira(7.), Opare(16.), Gouweleeuw(30.)
Kiállítás: – ill. –
Bayern München: Ulreich – Rafinha, Süle, Hummels, Bernat(Alaba 73.) – Kimmich, Martinez, Vidal(Rudy 80.) – Robben(Tolisso 78.), Lewandowski, Rodriguez. Vezetőedző: Jupp Heynckes.
Augsburg: Hitz – Opare, Danso, Gouweleeuw, Max – Khedira, Baier – Heller(Schmid 60.), Gregortisch, Caiuby(Stafylidis 69.) – Finnbogason(Ji Dong-Won 83.). Vezetőedző: Manuel Baum.
További végeredmények:
Mainz – Köln 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Brosinski(43., büntető) ill. –
Kiállítás: Donati(71.) ill. –
Wolfsburg – Freiburg 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Gerhardt(3.), Malli(29., 70.) ill. Kapustka(69.)
Kiállítás: – ill. –
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.