Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nagyon rosszul kezdte a Valencia a Barcelona elleni rangadóját. Nem sok közük volt a meccshez az első félidőben, de legalább szerencséjük volt a meg nem adott Barca góllal. A második játékrészben hatalmasat változott a Valencia, aminek a vezetést lett az eredménye, de a katalánok még így is tudtak egy pontot menteni a Mestallában.
Forrás: laliga.es
Közel 600 nap után kapott lehetőséget a bajnokságban a belga Vermaelen, miután Mascherano megsérült, Pique pedig eltiltását töltötte épp. Az első lövés a meccsen Paulinho nevéhez fűződik, és jobban kezdett a Barcelona is. Aztán a 7. percben Zaza csapta be a hátul passzolgató Umtitit, elvette tőle a labdát, majd Rodrigo elé passzolta, de a katalán védők blokkolni tudták a lövését. A félidő felénél leginkább a Barca járatta a labdát, a Valencia pedig próbált letámadni. A 20. percben Jordi Alba kapott fantasztikus labdát Iniestától, amiből egy nagyobb ziccer is lehetett volna, de a spanyol védő szabálytalankodott a védővel a tizenhatoson belül. A Barcelona irányította a meccset továbbra is, a Valenciának csak momentumai voltak. Aztán a 30. percben egy nagyon érdekes szituáció történt: Messi lőtt kapura, a labdát még megfogta Neto, de kiesett a kezéből, ami így bepattant a hálóba, azonban a bíró nem adta meg a találatot. Ebből rögtön megindult a Valencia egy kontrával, de a támadás végén Zaza lövése elkerülte a kaput. A 32. percben Messi jöhetett egy szabadrúgással, ami kapura is tartott, de Neto ezt védeni tudta. Nagyon belehúzott a Barca, feltüzelte őket a meg nem adott gól. A 40. percben jött egy Valencia helyzet is, amikor Rodrigo került helyzetbe és lőhetett volna, de Semedo az utolsó pillanatban mentett. A 41. percben Suarez harcolt ki magának egy ziccert, de Neto ezt is védeni tudta, majd a Valencia jöhetett egy kontrával, amit végül nem tudtak befejezni.
A második félidőt jobban kezdte a Valencia, és sokkal többet volt náluk a labda. Az 50. percben egy szép támadás végén Zaza lőhetett, de a labda elkerülte a kaput. Az 54. percben azonban Messi iramodott meg a kapu felé, majd lőtt is, de a hazai védők az utolsó pillanatban menteni tudtak. Az 57. percben viszont már megint a Valencia támadt, és a gólhoz is közel jártak, de Ter Stegen hatalmasat védett Guedes lövésénél. Ez a Valencia teljesen más mentalitással lépett pályára, mint az, amelyik az első félidőben játszott, aminek meg is lett az eredménye, mivel a 60. percben sikerült megszerezniük a vezetést. Gyönyörű támadást vitt vitt végig a hazai csapat, Guedes passzolt jó ütemben Gayának, aki középre lőtte azt az éppen érkező Rodrigónak, aki Vermaelen mellett könnyen lőtte a hálóba a játékszert. A 62. percben ismét a Barca tizenhatosán belül volt a Valencia, ám Semedo meg tudta akadályozni a helyzetet, de elrúgta Guedes lábát, a játékvezető sípja viszont néma maradt. A hazaiak továbbra is jól játszottak, míg a Barca mintha az öltözőben maradt volna. A 76. percben a folyton lesen álló Luis Suarez próbálkozott most távolról egy nagyon jó lövéssel, amit Netónak sikerült a kapufára kiütnie. Végül a 82. percben mégis összejött a Barcának az egyenlítés. Messi csodás passzából indulhatott meg Jordi Alba, aki Montoya mellett és Neto feje fölött rúgott a hálóba. A végére még négy percet hosszabbított a játékvezető, amelyből a 93. percben Pereira eresztett el egy bombát, de csak az oldalhálót találta el. A 94. percben Paulinho nyerhette volna meg a mérkőzést, de Montoya mentett, majd a másik oldalon Zaza próbálkozhatott, de csak a kapu felé lőtte a labdát. Így ért végett a mérkőzés.
Valencia – Barcelona: 1-1 (0-0)
Helyszín: Mestalla stadion (Valencia) Vezette: Iglesias Villanueva
Gólszerzők: Rodrigo (60.) ill. Jordi Alba (82.)
Sárga lap: Kondogbia (32.), Gabriel (44.), Rodrigo (74.), Pereira (89.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Valencia: Neto, Montoya, Gaya, Gabriel, Garay (Vezo 86.), Parejo, Kondogbia, Guedes, Carlos Soler (Santi Mina, 90.), Rodrigo (Pereira, 82.), Zaza. Vezetőedző: Marcelino
Barcelona: Ter Stegen, Semedo (Vidal, 80.), Umtiti, Vermaelen, Jordi Alba, Paulinho, Iniesta (Denis Suarez, 72.), Raktic (Deulofeu, 63.), Busquets, Messi, Suarez. Vezetőedző: Ernesto Valverde
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.