Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Újabb vereséggel felérő döntetlent ért el Vincenzo Montella együttese hazai környezetben, amivel távolodóban a nemzetközi kupaszereplés reménye.
Remekül indított a milánói együttes, ám míg városi rivális Inter a bajnoki címért áll harcban, addig az AC Milan a nemzetközi kupaszereplésért küzd. A Torino ellen viszont újabb botlást nem engedhetett volna meg magának Montella együttese, ráadásul a korábbi labdarúgó alatt újfent felforrósodott a kispad. Ehhez képest még jól is indította a meccset a piros-fekete brigád, amely az első percekben megszerezhette volna a vezetést, ha Kalinic jól találja el a labdát ziccerben, ám ez nem sikerült, így csak kapu mellé tudott lőni. A folytatásban nem sok mindent lehetett feljegyezni, mígnem húszpercnyi játék után betalált a Torino. Apró szépséghiba, hogy előtte már kiszúrta Irrati sporttárs, hogy Obi kezezett, így pedig érvénytelenítette a gólt. A szünetig pedig inkább kisebb lehetőségek adódtak, komoly helyzet nem.
A folytatás sem hozott szemetgyönyörködtetőbb futballt, mi több ott folytatódott a meccs, ahol az első végén abbamaradt. Így aztán a hajrára fordulva érkezett előbb Calhanoglu, majd Cutrone is a Milanba, míg a „Bikák” Falque és Boye bevetésétől várták a megmentést. A végjátékban már egyre sürgősebb lett a házigazdáknak, akik a legvégén Cutrone révén bevették Sirigu kapuját, ám mivel az olasz válogatott csatár lesen volt, ez a találat is érvénytelennek lett könyvelve.
A milánóiak ezzel az iksszel nemhogy közelebb kerültek volna a nemzetközi helyekhez, távolodtak is tőle, hiszen hat pont a lemaradása az El-selejtezős pozícióban álló Sampdoriától, míg a Torino sorozatban harmadik döntelenjét játszotta a bajnokságban.
Milan – Torino 0-0
San Siro; 53 923 néző; Vezette: Irrati
Gólszerzők: –
Sárga lapok: – ill. Burdisso (43.), Rincon (62.)
Kiállítás: – ill. –
Milan: Donnarumma – Zapata, Bonucci, Romagnoli – Bonaventura (Calhanoglu, 71.), Kessié, Suso, Montolivo, Rodriguez – Silva, Kalinic (Cutrone, 77.). Vezetőedző: Vincenzo Montella
Torino: Sirigu – De Silvestri, N’Koulou, Burdisso, Ansaldi – Baselli (Acquah, 87.), Rincon, Obi – Niang (Boye, 77.), Belotti, Ljajic (I. Falque, 69.). Vezetőedző: Sinisa Mihajlovic
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.