Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Roma csapata tegnap mindössze 1-1-es döntetlent ért el a Genoa otthonában, a mérkőzés negatív főszereplője pedig a “farkasok” csapatkapitánya, Daniele De Rossi volt…
(forrás: bartoletti)
De Rossi csapata 1-0-s vezetésénél szó szerint pofon vágta a hazaiak támadóját, Gianluca Lapadulát (a jelenet ebben az összeállításunkban látható), a játékvezető által megítélt büntetőt a sértett értékesítette, így a Roma végül csak egy ponttal távozott Genovából.
A mérkőzés után De Rossi őszintén bocsánatot kért mindenkitől: “Nem túl szépek a felvételek, nagyon sajnálom a történteket. Múlt héten a Lazio ellen Bastosszal és Parolóval is aprítottuk egymást, akkor megígértem magamnak, hogy óvatosabb leszek. Most nem volt szerencsém, mert Lapadula össze is esett. Elnézést kérek a társaimtól, Di Francescotól és a szurkolóktól.” A bocsánatkérés ellenére rengeteg kritika érte a játékos viselkedését. Ezek után elkélt a bíztató szó is, ami pedig nem mástól, mint De Rossi nagy barátjától és a Roma legendájától, Francesco Tottitól érkezett: “Mindenkinek joga van hibázni. Daniele tegnap ezt tette, de ő is az első, aki ezzel tisztában van. Ezzel együtt senkinek sincs joga, hogy megkérdőjelezze mindazt, amit eddig a Romáért tett és tenni fog, jelenleg ő a kapitányunk. Most pedig mindenki munkára, hogy újrakezdjük a nyerő szériánkat!” – zárult Totti Twitter-bejegyzése.
De Rossinak egyébként pályafutása során ez volt a 15. piros lapja, ebből 9-et kapott a Serie A-ban.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.