Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem sikerült túl gólgazdagra a Serie A 14. fordulója – amit a ma esti Atalanta-Benevento mérkőzés zár majd – hiszen eddig mindössze 20 találat esett. A tabella első három helyét elfoglaló csapatok mind győzelemmel zártak, így maradt a négy pont különbség a pénteken összecsapó Napoli és Juventus között. A következőkben a hétvége érdekességeit, színes híreit gyűjtöttük össze.
♦ Orji Okwonkwo, a Bologna 19 éves nigériai középpályása hat napon belül kétszer is csereként beállva szerzett gólt. A fiatal játékos jelenleg a Serie A legjobb játékperc/gól átlagával rendelkezik, 26 perckenként betalálva.
(forrás: ansa.it)
♦ Roberto Donadoni 100. sikerét aratta vezetőedzöként első osztályú csapat kispadján.
♦ Még egy Bolognához kapcsolódó érdekesség, hogy Ibrahima Mbaye, a csapat védője csaknem három és fél év után talált be újra a Serie A-ban. Akkor még a Livorno színeiben szintén a Sampdoria ellen volt eredményes (kétszer is), így pályafutása eddigi három első osztályú gólját a genovaiak ellen szerezte.
(forrás: ansa.it)
♦ A Milan sorozatban négy hazai bajnoki óta gólképtelen. Erre korábban mindössze kétszer volt példa, 1984 áprilisában és 2007 decemberében.
♦ Rendkívül szép gesztus Andrea Belottitól: a Torino csatára a Milan-Torino mérkőzés után odaajándékozta a mezét Leonardo Bonucci kisfiának, aki egyébként hatalmas Torino szurkoló.
♦ Mauro Icardi az Inter történetének harmadik játékosa, aki négy egymást követő idényben legalább 15 gólig jutott. Az argentín ezzel nem akármilyen társaságba került, a két Inter-legenda, Giuseppe Meazza (1930-1936) és Nyers István (1949-1953) közé.
♦ Icardi a Cagliari ellen szerzett két góljával a topligák legeredményesebb játékosa az egy mérkőzésen egynél több gólt szerzett játékosok listáján. Az argentín eddig ötször duplázott és egyszer mesterhármast ért el. Emellett eddigi négy Szadínián megrendezett Cagliari-Inter mérkőzésén minden alkalommal bevette a hazaiak kapuját.
(forrás: ansa.it)
♦ Ivan Perisic 13. gólpasszát adta Mauro Icardinak, mióta a két játékos egy csapatban szerepel (vagyis 2015 óta).
♦ Daniele De Rossi szezononként egyszer-kétszer hajlamos elveszíteni a fejét, idén ez a Genoa ellen következett be. A Roma csapatkapitánya a következőképpen kommentálta a Lapadulának kiosztott pofont: “Múlt héten a Lazio ellen Bastosszal és Parolóval is aprítottuk egymást, most nem volt szerencsém, mert Lapadula össze is esett.”
♦ A Verona a bajnokság során először zárta az első félidőt kapujára menő lövés nélkül.
♦ A Juventus sorozatban 43. első osztályú mérkőzésén talált a kapuba, beállítva saját, 2013 februárja és 2014 márciusa közötti rekordjukat.
(forrás: eurosport.com)
♦ Igli Tare, a Lazio sportigazgatója nem fogadta túl jól a Lazio-Fiorentina mérkőzés utolsó perceiben a videóbíró által megítélt büntetőt. A hármas sípszó után azonnal a pályára rohant és számonkérte Massa játékvezetőt, akinek Tare arckifejezése ellenére végül nem esett bántódása.
A statisztikák forrása: optasport
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.