Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane csapata Fuenlabrada elleni spanyol Király-kupa visszavágója előtt megjegyezte, hogy természetesen szeretné, ha a BBC végre újra összeállhatna a blancóknál.
Zidane mester szeretné kísérletezésre is felhasználni a Fuenlabrada elleni keddi kupameccset, melyet 2:0-ás Real-előnyről rendeznek kedd este (21:30) a Bernabéuban. A francia szakember elmondása szerint elképzelhető, hogy újra összeállhat a BBC, az a Bale – Benzema – Ronaldo hármas. Az indok pedig egyszerű: Idén – főleg Bale sérülései miatt – alig játszottak még együtt.
“Tudom hogy nem játszhatunk 12, vagy 13 emberrel, de szeretnék, mindhármuknak egyszerre lehetőséget adni, ugyanis hosszú ideje nem játszhattak együtt!” – Idézi Zidane-t a Marca című sportnapilap. “Bale felépült sérüléséből, holnap velünk lesz! Úgy tervezem játszani is fog, de még nem tudom hogy pontosan mennyit, hiszen jó lenne ha minél előbb elmondhatnám már vele kapcsolatban, hogy 100%-os állapotban van! Nagyon igyekszik az edzéseken, most már csak játszani kell, erre pedig a következő időszakban bőven lesz lehetősége.” – Fogalmazott a Real trénere, akit arról is megkérdeztek, hogy a Valencia – Barca meccsen történtek után, vajon mit szólna a videóbíró bevezetéséhez.
“Várhatóan meg fog valósulni! Mindannyian tudjuk, hogy a modern technológia képes megváltoztatni dolgokat, ez pedig egy olyan rendszer, ami még előrébb lendíthetné a futballt is! Többet nem szeretnék mondani, mivel vannak akikkel velem ellentétben erről jobban el tudnának beszélgetni. Én csak is a saját csapatommal szeretnék foglalkozni!” – Így Zidane.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.