Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Rendkívül szörnyű hír látott napvilágot. Ötvenhat esztendős korában elhunyt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea korábbi ifjúsági trénere, nevezetesen Dermot Drummy…
Dermot Drummy futballistaként az Arsenalban nevelkedett 1974-1979-ig, ezt követően csatlakozott a londoni klub felnőtt keretéhez, azonban az 1979/1980-as szezonban rögtön kölcsönbe került a Blackpoolhoz. Karrierjének későbbi szakaszában alacsonyabb osztályú csapatokat erősített már, azaz nem futott be komolyabb pályafutást.
Edzőként később visszatért az Arsenalhoz, hiszen 1996-2008-ig az “ágyúsok” utánpótlásában dolgozott. Innen Japánba távozott, ahol egy évet sem húzott le, majd 2009 januárjában a Chelsea alkalmazottjává vált. Az ott eltöltött esztendők alatt (akárcsak az Arsenalnal…) a fiatalokkal foglalkozott. Drummy 2011-2014-ig a Chelsea tartalék csapatát vezette, míg 2013-2014-ig a londoni “kékek” U19-es csapatát is irányíthatta az Ifjúsági Ligában. Dermot Drummy a legnagyobb sikerét a 2013/2014-es idényben ért el a Chelsea-nél, amikor is a tartalék együttest bajnoki címre vezette. A Chelsea-től aztán 2015 nyarán távozott, utolsó munkáltatója pedig a Crawley Town lett, ahol 2016-2017-ig tölthette be a vezetőedzői pozíciót…
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.