Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Júlio César 2014 óta tagja a Benfica csapatának és az utóbbi két szezonban sérülései és nem túl fiatal kora miatt szép lassan hátrébbszorult a ranglétrán, az idei szezonban mindössze négy tétmérkőzésen kapott szerepet. A 38 éves hálóőr felbontotta szerződését a Benficával és könnyek között búcsúzott el csapattársaitól.
(forrás: 90min.com)
Júlio César 2005 januárjában került a Flamengótól az Inter gárdájához, első félévét a Chievónál töltötte. Hét milánói szezonja alatt ötször lett olasz bajnok, háromszor hódította el az Olasz Kupát, négyszer az Olasz Szuperkupát, és természetesen tagja volt a 2010-es Bajnokok Ligáját, majd Világkupát nyerő alakulatnak is. 2012-es távozása után megfordult a QPR és a Toronto színeiben, majd a Benficához csatlakozott. Itt az utóbbi időben Bruno Varela e Mile Svilar mögöt már csak harmadik számú kapusként számoltak vele.
Mostani búcsúja minden bizonnyal pályafutása végét is jelenti, bár felesége azt nyilatkozta, hogy ez még nem teljesen biztos.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.