Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Calciomercato.com információi szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla a januári transzfer időszak folyamán szeretné leigazolni az AC Milan korábbi futballistáját, nevezetesen Adel Taarabtot…
A 28 esztendős Adel Taarabt jelenleg a Genoát erősíti, ám csak kölcsönben a szezon végéig. Úgymond jogilag a Benfica kötelékébe tartozik, ahová 2020-ig köti érvényes szerződés, de minden bizonnyal megfelelő ajánlat esetén, túladna rajta a portugál együttes.
Annak idején úgy tűnt, hogy Adel Taarabt akár egy rendkívül komoly és figyelemre méltó karriert futhat majd be, hiszen mindössze 18 éves volt, mikor a Tottenham Hotspur leigazolta. Bár a klub legjobbjai között kapott lehetőséget, ám nagyon keveset. Ezt követően a Queens Park Rangershöz szerződött, itt egyértelműen vezéregyéniségnek, s talán a csapat legkiemelkedőbb játékosának számított. Közben aztán kölcsönben megjárhatta a Fulhamet és az AC Milant is egy-egy fél év erejéig. Sok futballszerető ember számára kétségtelenül az AC Milanban eltöltött időszaka miatt vált ismerté, alázatos és küzdő szelleme miatt a milánói gárda szimpatizánsai gyorsan megszerették. Pályafutása ennek ellenére sem ívelt felfele, hanem inkább lefele. Ahogyan már említettük, jelenleg a Genoát erősíti, ám a klub nem túl acélos az előző évekhez képest. Az eddigi 13 bajnoki meccsén 2 gólt és 1 gólpasszt jegyzett a marokkói támadó.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.