Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Közeledik az évközi nagyüzem az angol futballpályákon. A december-januári meccsdömpingre ráfordulva biztosak lehetünk benne, hogy még a listavezető Manchester City is botladozni fog a Premier League-ben. Tegnap este már majdnem megtorpantak a kékmezesek.
Mivel a Manchester United együttese már kedden pályára lépett, és gálázva nyerni is tudott a Watford ellen, az éllovas City előnye ötpontosra olvadt a tabellán. Magyarán Pep Guadiola tanítványai győzelmi kényszerben fogadták a Sotont.
A „Szentek” határozott védekezéssel, viszont a pálya teljes átengedésével próbálták megbénítani a Cityt. Agüeroék azonban a hihetetlenül meggyőző mezőnyfölény ellenére nem voltak képesek betalálni. Raheem Sterlingről ismét bebizonyosodott, hogy csak akkor lehet belőle nyerő ember egy nyögvenyelős meccsen, ha megbízható társai a háta mögött legalább közepes teljesítményt produkálnak.
A gólnélküli első félidő után beindult az élet a másodikban! Kevin De Bruyne szélről érkező szabadrúgása megpattant, ám végül a belga játékosnak írták fel a gólt a statisztikusok. Csakhogy izzadjanak a hazaiak, a vendégek még a 75. percben (igen, lényegében szinte a semmiből, de egyenlíteni tudtak). Egy nagybeadás, majd kavarodás után az egykori Barca-nevelés, Oriol Romeu vágta be a labdát Ederson szemei közé.
Mikor már-már elkönyveltük a döntetlent az elképesztő, de szabályos gólra képtelen City-presszió ellenére is, jött a megmentő: a fentebb már megemlített Sterling a kígyótér mellől egy laza emeléssel szerezte meg a győztes találatot.
Guardiolaék győzelmével visszaállt a nyolcpontos különbség az élen, míg a „Szentek” továbbra is a középmezőny darálójában forgolódnak sorozatban elszenvedett második idegenbeli vereségüknek köszönhetően.
Manchester City – Southampton 2-1
Gólszerzők: De Brueyne (47. perc), Sterling (90+6.), ill. Romeu (75.)
https://www.youtube.com/watch?v=-gd_SGY-2X4
A bajnokság állása:
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.