Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Három és fél hónap után a 4. fordulóval folytatódnak az Olasz Kupa küzdelmei, a szerdai játéknapon két Serie B-s csapat is elsősztályú ellenfélhez látogatott, míg a köztes mérkőzésen a két veronai együttes csapott össze.
(forrás: gettyimages)
A bajnokságban pocsékul szereplő Sassuolo a Serie B éllovasát, a Barit fogadta a délután legelső mérkőzésén. A hazaiak hétfőn kinevezett szakvezetője, Giuseppe Iachini minden bizonnyal megkönnyebbült, hogy mindössze két nappal kinevezése után máris győzelemmel indított új csapatánál, ehhez persze kellett Matteo Politano ráadásban szerzett parádés gólja is. A Sassuolo a nyolcaddöntőben december 20-án az Atalanta vendége lesz.
Sassuolo – Bari 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Falcinelli (34.), Politano (90+3.) ill. Nené (64.)
Politano gyöngyörű gólja:
* * *
(forrás: lapresse.it)
A forduló legpikánsabb mérkőzésének a veronai derbi ígérkezett. A pályaválasztó szerepkörében játszó Chievo kapitánya, Sergio Pellissier révén közvetlenül a meccs elején előnybe került, amit a Hellas Fares révén még az első félidőben kiegyenlített. Ezután hiába játszott szinte végig fölényben a Chievo, gól már nem esett, így tizenegyesekre került sor. A sorozatot kezdő Pellissier hibázott, utána viszont mind a kilenc lövő remek büntetővel jelentkezett, így a bajnokságban gyengélkedő Hellas jutott tovább, a következő fordulóban a Milan vendégei lesznek.
Chievo Verona – Hellas Verona 1-1 (1-1, 0-0, 0-0), 11-esekkel: 4-5
Gólszerzők: Pellissier (8.) ill. Fares (34.)
A mérkőzés góljai:
* * *
(forrás: lapresse.it)
A Tonio a Serie B 9. helyezettjét, a Carpit fogadta a nap zárómérkőzésén. A “bikák” Iaqo Falque és Belotti góljaival már az első félidőben lezárták a továbbjutás kérdését. A mérkőzés érdekessége, hogy a meglehetősen tartalékos hazaiak kapujában bemutatkozott a Lazio középpályásnak, Sergej Milinkovic-Savicnak az öccse, a 20 éves Vanja. Hogy a 20 éves kapus nem volt túlságosan megilletődve, azt a mérkőzés utolsó percében elvégzett szabadrúgása is bizonyítja, Milinkovic ugyanis 25 méterről hatalmas bombát eresztett meg, ami a felső kapufán csattant, nem akármilyen bemutatkozás lett volna! A Torino a sorozat következő körében a Roma vendége lesz.
Torino – Carpi 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Iaqo Falque (18.), Belotti (32.)
A mérkőzés góljai:
* * *
A keddi játéknap eseményei itt olvashatóak.
A csütörtöki program:
18:00 Udinese – Perugia (Digi Sport 2)
21:00 Genoa – Crotone (Digi Sport 2)
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.