Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Közeleg a szakítás? A Barcelona argentin védője szerint már nem sokáig viseli a katalánok mezét.
Egyre kevesebb játéklehetőséget kap a Barcelonában Javier Mascherano, aki hét éve erősíti a katalánokat. Az argentin vb-ezüstérmes védő az ESPN-nek nyilatkozott jövőjéről, melyben kifejtette, aligha a gránátvörös-kékektől vonul vissza. „Úgy gondolom, itt már lejárt az időm, hiszen úgy tűnik, hosszú idő után nem tudok többet tenni a klubért. A pályafutásom legjobb éveit töltöttem itt, soha nem fogom elfelejteni.” – fogalmazott az argentin bekk, akinek szerződése 2019-ig szól a katalán gigásznál.
2010-es érkezése után többek között négy bajnoki címet, négy Király-kupát, négy spanyol szuperkupát, két Bajnokok Ligáját, ugyanennyi Európai szuperkupát és klub-vb-t nyert. Ugyanakkor nemcsak a barcelonai, hanem nemzeti csapatbéli szerepléséről is szót ejtett a 141-szeres válogatott Mascherano: „Remélem, hogy ott leszek a vébén, és bejönnek a számításaim. A legjobb alkalom lesz, hogy elköszönjek a nemzeti csapattól.”
Argentína a selejtező utolsó fordulójában biztosította részvételét az oroszoroszági tornán.
Ezidáig a Barca színeiben több, mint 200 meccset játszott, s egy gólt szerzett. A válogatottal 2004-ben, és 2008-ban is Olimpiát nyert, míg 2014-ben vb-ezüstérmes lett.
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.