Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bombameglepetéssel indult a Serie A 17. fordulója, hiszen az Inter hazai vereségével lépéshátrányba került riválisaival szemben. Most pedig lássuk az összesen 26 gólt hozó forduló egyéb érdekességeit, statisztikáit!
♦ Mindössze 71 másodperc telt el Kevin Lasagna vezető és Mauro Icardi egyenlítő gólja között az Inter-Udinese mérkőzésen. Ez eddig az idei leggyorsabb egyenlítés a Serie A-ban.
♦ Az Inter 18 veretlenül megvívott mérkőzés után kapott ki újra a bajnokságban.
(forrás: ansa.it)
♦ A Napoli szerezte eddig a legtöbb gólt szögletek után, szám szerint hatot.
♦ Marek Hamsik beérte Diego Maradonát a Napoli legeredményesebb góllövőinek listáján (erről bővebben itt és itt írtunk).
(forrás: ansa.it)
♦ Andrea Belotti közel három hónap után talált be újra a bajnokságban.
♦ Alessio Cragno az első kapus az idei szezonban, akinek legalább két büntetőt sikerült védenie. Ehhez persze az elképesztően flegma Diego Perotti is hozzájárult.
♦ A Roma idén már az ötödik 1-0-s győzelmét aratta.
♦ Az elmúlt 10 évben Miralem Pjanic szerezte a legtöbb szabadrúgásgólt a Serie A-ban, összesen 14-et.
(forrás: ansa.it)
♦ Francesco Acerbi sorozatban 100 tétmérkőzésen maradt végig a pályán a Sassuolo színeiben.
♦ Sergio Floccari 2012 márciusa után tudott ismét duplázni a bajnokságban, akkor a Parma színeiben talált be kétszer korábbi csapata, a Lazio hálójába.
(forrás: lapresse.it)
♦ Antonio Caracciolo és Daniel Bessa is első gólját szerezte a Serie A-ban. Soha jobbkor, mint a Verona Milan elleni kiütése alkalmával.
♦ Gennaro Gattuso első vereségét szenvedte el a bajnokságban a Milan szakvezetőjeként. A Verona elleni meccs után így értékelt: “Nem vagyok Pio atya, aki csodákat tesz. A játékosaim elkötelezettek, ami viszont aggaszt, az a mentális állapotuk.”
♦ A Lazio 15 mérkőzés óta mindig betalált legalább egyszer, ilyen hosszú sorozatra legutóbb 2006-ben volt példa a rómaiaknál.
♦ Sergej Milinkovic-Savic először duplázott 2015-ös Olaszországba való igazolása óta.
A statisztikák forrása: optasport
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.