Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A La Liga 16. fordulójának utolsó mérkőzésén a Betist fogadta a Malaga. A kék-fehérek hiába játszottak szépen, a gólokat a a vendégek szerezték, így nem tudtak elmozdulni a kiesőzónából. A mérkőzés összefoglalója után a forduló legfontosabb eseményeit összegezzük.
Forrás: laliga.es
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat a támadójátékra rendezkedett be, de a befejezésben a Betis volt jobb, hiszen a 24. percben Sergio Leon révén megszerezték a vezetést. Joaquin passzolta oda a labdát az emberéről leváló Leon elé, ő pedig belőtte a labdát a bal alsó sarokba. A játékrész végén a Betis még egy szabadrúgásból veszélyeztette a Malaga kapuját, de a kapus védeni tudta a próbálkozást.
A második félidőt a vendégek kezdték jobban, hiszen az 50. percben megszerezték a második góljukat is. Barragan készítette elő a helyzetet, Victor Camarasának, aki a hálóba tudott fejelni. A 61. percben a már lecserélt Adrian viselkedett sportszerűtlenül, amiért a játékvezető felmutatott neki egy piros lapot. A mérkőzés végére a Malaga is belelendült, a több szép támadást is tudtak vezetni, de pontot menteni már nem tudtak.
Malaga – Betis: 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Leon (24.), Camarasa (50.)
Sárga lap: Rosales (42.), Ontiveros (90+3.) ill. Barragan (71.), Joaquin (84.)
Kiállítás: Rolan (61.) ill. –
A spanyol bajnokság 16. fordulójában történt némi változás a tabellán. A Barcelona könnyedén győzte le a Deportivo La Coruna csapatát vasárnap estet, ezzel pedig sikerült bebiztosítaniuk az első helyet. Az eddig remekül szereplő Valencia második vereségét szenvedte el a szezonban, most az Eibar ellen, így nem csak lemaradtak a katalánoktól, de meg is előzte őket az Atletico Madrid, akik egy szimpla egygólos győzelemmel átvették a második helyet a tabellán. A Real Madrid a Klubvilágbajnokságon vett részt Abu Dhabiban, így a Leganes elleni mérkőzésüket elhalasztották. A Sevilla nem tudott javítani a királyiak elleni hatalmas zakó után, nem tudtak gólt lőni az igen jól játszó Levante ellen, és csak egy pontot tudtak begyűjteni.
A spanyol bajnokság állása a 16. forduló után:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.