Már-már régi fényében tündökölt a Vasas, amely az elmúlt évben bajnoki bronzérmet nyert és kupadöntőt is játszott. Ennek ellenére 2017 őszén nem a sikerektől volt hangos az öltöző.
Időnként – főleg a bajnokság korai szakaszában – volt oka örömre Remili Mohamednek és a Vasasnak…
Az őszi szereplés
Nemzetközi porondon kezdte a szezont Michael Oenning legénysége, a német tréner évek óta nem látott sikeres szereplés után folytathatta a munkát változatlan kerettel. A taktikai repertoárja meglepte némileg a honi mezőnyt, hiszen a mostanság oly divatos 4-2-3-1-es felállás helyett 3-4-3-ban játszatta együttesét, amely ellen az előző évadban nem sok ellenszere akadt a riválisoknak. Ehhez képest a zajló bajnokságban egyre-másra szaladtak bele arcpirító vereségekbe a piros-kékek. Így aztán nem meglepő a téli kilencedik hely.
Hozzá kell azonban tenni, hogy tavasz óta rendre idegenben játszottak Remili Mohamedék, akik előbb Dunaújvárosban, majd Újpesten játszották „hazai” bajnoki meccseiket az Illovszky stadion építése miatt. Ennek ellenére lett tavaly bronzérmes a társaság. A mostani vesszőfutás akkor is érthetetlen, ha megnézzük, kik jöttek, és kik mentek Angyalföldről a nyáron. Nagy vándorlás nem volt, hiszen két cseh védő mellett inkább fiatalokkal igyekeztek eredményt elérni a piros-kékek, bár az is közrejátszhatott a gyenge eredményekben, hogy volt egy nem mindennapi sérüléshullám.
Ebbe a szerény eredményekkel teli őszbe az is beletartozik, hogy a Vasas a Beitar Jeruzsálem elleni El-selejtezőben kezdte az évadot, s hiába vezetett az első meccsen 3-1-re is, végül az utolsó percekben döbbenetes módon hagyta veszni a nagy esélyét az előnyösebb visszavágónak, ahol már esélye sem volt a szoros eredményre.
Aztán október végén a Magyar Kupában is megállították Oenning együttesét, jelesül a Dunaújváros tett pontot az előző kiírás döntősének szereplésére. De szemmel láthatóan az ősz végére fogyott el a lendület: utolsó hét meccsén nyeretlen maradt a gárda (0-2-5), ezek között nem egy nagy különbségű zakó is található (Debrecen, 1-5; Paks, 1-3).
A nézőszámok is tükrözték az angyalföldi vergődést. Tavalyhoz képest jócskán visszaesett a látogatottság: hazai környezetben 1437, vendégként 2503, míg átlagban 1911 volt a Vasas nézőszáma. A bronzéremmel véget érő szezonban 3078/2625/2844 volt ez a szám.
A keret
Nagy változás nem volt a tavalyihoz képest, így meglepő a mostani vesszőfutás. A tizenkilenc őszi bajnokin Lubos Kamenár és Felix Burmeister játszott végig, míg a többiek cserélődtek elég gyakran, amibe a sérüléshullám is belejátszott. A csapat átlagéletkora sem verdeste az eget, hiszen több fiatal is helyet kapott rendre az együttesben. Ráadásul míg az előző idényben többször is tudott segíteni a már visszavonult, és erőnléti trénerként dolgozó Ferenczi István, addig ebben a szezonban mindössze kétszer lépett pályára, de gólt még nem szerzett. Alighanem tavasszal is látjuk még a pályán a rutinos támadót.
A csapat legjobbja
Nehéz bárkit is kiemelni az együttesből, de talán az ötgólos Remili Mohamedet, és az ugyanennyinél járó Gaál Bálintot érdemes megemlíteni. Ugyan a csapatkapitány Remili beleszürkült a mezőnybe, pedig az elmúlt évben aktív részese volt a menetelésben, viszont Gaál Bálint veszélyesen, és relatíve eredményesen is futballozott, így a Haladástól érkező labdarúgót választottuk meg végül a csapat legjobbjának.
Borítókép: Bács András
Képek: vasasfc.hu
~GS~
