Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem sok csapatnál mondhatják el, hogy az állandóságot képviselik. Mind futballfilozófiában, mind bizalom terén, hiszen nem cserélgetik az edzőket Tolna megyében.
5. rész: Puskás AFC
4. rész: Vasas
3. rész: Haladás
2. rész: Balmazújváros
1. rész: Mezőkövesd
A csapat ősze
Kiegyenlített fél évet tudhat maga mögött a Csertői Aurél által irányított Paks, amely sem lefelé, sem felfelé nem lóg ki a mezőnyből. S a csendes munkának megvan a gyümölcse, bár nem eget rengető eredményekre kell gondolni. Amióta felkerült az élvonalba a csapat, kiesési gondjai szinte nem is voltak, és ez aligha a mostani szezonban fog megváltozni. Érdekesség, hogy a legkevesebben a Paks találkozóit kísérték figyelemmel a helyszínen, pedig érdemes lenne rá a csapat, hogy többen is kimenjenek meccseire. Csak magyar labdarúgókkal éri el eredményit a zöld-fehér együttes, ami megsüvegelendő a mai pénz által mozgatott világban. Sorozatokról sem nagyon lehet beszélni a tolnaiak esetében, habár megsüvegelendő, hogy a nyolcadik-, és tizenharmadik forduló között produkáltak egy hatmeccses veretlenségi szériát. Ezzel a hetedik helyen telel a Csertői-brigád, de előrefelé tekinthet, hiszen egy jó tavaszi kezdéssel akár a dobogó közelébe is eljuthat az együttes.
A „nagycsapatok” közül a Honvédot hazai környezetben megfricskázta a tolnai együttes (2-2), a DVTK-t le is győzték Bartha Lászlóék, ráadásul idegenben sikerült a bravúr (4-2), de Ferencváros otthonában elért döntetlen (1-1) is kalapemelést érdemel.
Ami a nézőszámokat illeti, a rangsor végén kullog az együttes: hazai meccseit 1104, míg idegenben 1949 fő tekintette meg átlagban. Összességében viszont az 1549-es átlag jócskán elmarad az egy évvel ezelőttitől.
A keret
Szinte a tavalyival megegyező kerettel vágott neki a bajnokságnak Csertői Aurél, s mindössze kapusposzton volt váltás nyolc forduló után, amikoris a Debrecenből érkező Verpecz István vette át Molnár Pétertől a kezdő pozíciót. Mindössze hárman – Bertus Lajos, Papp Kristóf és Szabó János – játszott végig az ősszel. Mindhárom labdarúgó valamennyi bajnokin pályán volt. A fiatalszabálynak ketten: Zachán Péter és Fejős Áron felel meg, kettejük közül előbbi kapott több lehetőséget idén is.
A csapat legjobbja
Mondhatnánk Bartha Lászlót, aki évek óta a paksiak erőssége, vagy Gévay Zsoltot, aki csapatkapitánykényt vezére együttesének, viszont két olyan labdarúgót emelnék ki inkább, akik nincsenek annyira a figyelem középpontjában. Az egyik az a Szabó János, aki 2014 után került be ismét a válogatottba, míg a másik Kulcsár Dávid. A jobbhátvéd az évek során került egyre hátrébb a posztokat tekintve, viszont Csertői Aurél olykor meglepte az ellenfelet azzal, hogy centerbe vezényelte a védőt, aki gólokkal hálálta meg a bizalmat.
Borító: Bács András
Fotó: nso.hu
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.