Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mario Balotelli eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni csapata, a Nice hétközi bajnokiját. “Super Mario” a pihenőjét kihasználva Milánóba tett látogatást, ami az olasz sajtó képviselőinek is jó alkalom volt a játékos megszólaltatására.
(forrás: ansa.it)
Balotelli a Sky Sportnak adott interjújában kitért korábbi csapata, a Milan jelenlegi helyzetére: “A mai napig szeretem a Milant, de hogy őszinte legyek, nagyon nehéz helyzetben vannak. Azért soha nem igazolnék vissza, hogy utána azt halljam, én vagyok a problémák fő forrása. Meg akartam ma látogatni a csapatot, de az egyik vezető végül azt mondta, ez nem a legalkalmasabb pillanat.”
Ezután szóba került az olasz válogatott, aminek színeiben Balotelli legutóbb 2014-ben lépett pályára: “Hihetetlen fontos számomra a válogatott. Apámnak mindig a legnagyobb vágya volt, hogy kék szerelésben láthasson. Remélem kapok még lehetőséget a jövőben. Mindenki véleményét tisztelem, Venturáét is, aki a két éve alatt egyszer sem hívott be. Nincs szükség negatív jelzőket aggatni rá, tudja ő is, hogy hibázott.”
Ezután bővebben is beszélt Venturával levő kapcsolatáról: “Egyszer meglátogatott Nizzában, azt mondta, hogy megvan ugyan a kerete, de szemmel fog tartani. Azt is említette, hogy nem érdekli, hogy hogy játszom, csak legyek vezére a csapatomnak, olyan, akire fel lehet nézni. Amikor azt mondtam neki, hogy ezeket én mind tudom, akkor a Milannál és Liverpoolnál történt egy-két balhémról kezdett kérdezgetni. Erre úgy feleltem, hogy az az időszak már a múlté, és kérdezze meg nyugodtan a mostani edzőmet. Ha taktikati vagy technikai okokból nem hívnak meg, elfogadom, minden másra azonban nehezen találok szavakat. Mindig csak vártam, de soha nem hívott be. Úgy tűnt, mintha csak az indokot keresné, hogy ne kelljen beválogatnia. Hogy őszinte legyek, ha megkérdeznék, hogy miért nem kaptam meghívót, nem tudnám rá a választ.”
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.