Varane: “A Barcelona hatékonyabb volt, de a Real soha nem adja fel”

Mint arról beszámoltunk, a Real Madrid csúnya vereségbe szaladt bele hazai pályán az ősi rivális FC Barcelona ellen. A címvédő királyi gárdga három gólt kapott hazai közönsége előtt, így minden bizonnyal kiszállt a bajnoki címért folytatott küzdelemből. A madridiak francia válogatott védője Raphael Varane azonban erről kicsit másképp vélekedik és a francia védő szerint nincsen veszve még minden, mivel a Real soha nem adja fel a küzdelmet.

varane001

A francia válogatott védője Raphael Varane a mérkőzést követően a következőképpen értékelte a mérkőzésen látottakat.

“A Barcelona hatékonyabb volt. Mi mikor jól játszunk, nem mentek be a helyzetek, nekik viszont igen, ez volt a különbség a két csapat között a meccsen. Az eredmény nem változtat a tényen, hogy a 2017-es év nagyon jó volt. Nagyon nehéz helyzetben kezdjük majd 2018-at, de mi vagyunk a Real Madrid, és soha nem adjuk fel. Egységesebbek leszünk, mint valaha.”

A francia szerint a második játékrészben a Barcelona a madridiak fölé kerekedett és a piros lap után nagyon nehéz helyzetbe kerültek.

“Az első félidő nagyon jó volt, a második félidő eleje pedig végzetes. Erőnlétileg visszaestünk, a Barcelona pedig játszott és szerzett két gólt. A kiállítás pedig mindent még nehezebbé tett. Mindig bosszantó, ha veszítünk, főleg ilyen végeredménnyel. Le kell vonnunk a jó következtetéseket, és tanulmányoznunk kell a hibáinkat, hogy javítani tudjunk rajtuk. Mindig küzdeni fogunk.”