Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bíróság elé kell állnia hamarosan december 22-i incidense miatt a Liverpool saját nevelésű játékosának, a 24 esztendős Jon Flanagannek. A hátvédet testi sértéssel vádolják.
(Fotó: Mirror Football)
December 22-én reggel tartóztatták le Liverpool központjában a Vörösök védőjét egy incidens miatt, mely után azonnal testi sértéssel vádolták. Azóta ugyanakkor letették az óvadékot, így szabad lábon védekezik. A rendőrség tájékoztatása szerint január másodikán áll bíróság elé.
A tavaly kölcsönben a Burnley csapatában futballozó Flanagan visszatérése után ősszel abszolút perememberré vált Jürgen Kloppnál, mindössze egy mérkőzésen kapott lehetőséget, a Leicester elleni ligakupa-vereség alkalmával volt végig a pályán.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.