Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Goal.com információi szerint a 2018-ban bajnoki címre hajtó Hebei China Fortune szeretné megvásárolni a horvát válogatott Mario Mandzukic-ot. Ám állítólag a Juventus éppen annyira ragaszkodik a csatárhoz, mint a játékos a klubhoz. Nagyon.
Mario Mandzukic a keserédes Bayern München-éveket követően nem egyből találta meg a számításait. Az Atlético Madridban csak egy szezont töltött, és csak ezt követően jött a Juventus-ba szerződés. Mint utólag kiderült, mindkét fél jól járt. Olyannyira, hogy állítólag Mandzukic kijelentette, hogy ne is tárgyaljon sorsáról a Juve és a kínai érdeklődő.
A mai futballvilágban pedig ez elég ritka. Főleg, hogy Mandzukic-ot már nyáron is a kínai Super League-be csábították. Ám úgy fest, hogy ahogy akkor a Tianjin, úgy most a Hebei is hoppon marad. Pedig a most sztárcsatárt kereső Fortune vezetőedzője nem más, mint a Manchester City korábbi sikerkovácsa, Manuel Pellegrini. És ha ez még nem elég csábító, akkor olyan neves csapattársa is lehetett volna Mandzukic-nak, mint Ezequiel Lavezzi (korábban: PSG, Napoli) vagy Gervinho (Arsenal, AS Roma).
A 31 esztendős Mandzukic jelenlegi szerződése 2020 nyaráig érvényes a torinói klubbal.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.