Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hiába nyert a Real Madriddal többek között két Bajnokok Ligáját, hiába fizetett ki érte másféléve 25 millió eurót a Paris Saint-Germain… Sajnos kijelenthető, hogy Jesé Rodríguez pályafutása mindössze 24 évesen máris komoly válságban van.
Jesé 14 esztendősen csatlakozott a Real Madridhoz, majd azt a bizonyos szamárlétrát végigjárva 2013-tól egészen 2016-ig próbált hozzátenni a „Királyiak” sikereihez. Ugyan jobbára csak kiegészítő-embernek számított a szélen és középen is bevethető támadó, vélt vagy valós tehetségének, illetve a madridi sikereknek köszönhetően szépen megemelkedett az ázsiója és a piaci értéke.
2016-ban igazolt a PSG-hez, ahol azonban félév alatt rájött, hogy nem tud még annyit sem játszani, mint a Bernabéuban. Egy évvel ezelőtt hazatért Gran Canaraiara a Las Palmas-hoz, ám a kölcsön lejárta után egy még erősebb Paris Saint-Germainhez kellett csatlakoznia. Ekkor jött az újabb kölcsönjáték, mégpedig a Premier League-ben szereplő Stoke Citynél.
Mivel 2021-ig szól a PSG-s szerződése meglehetősen bizonytalan Jesé jövője, hát még a közeli. A mostani PL-szezonban kilenc meccsen lépett pályára a Stoke-ban, ehhez a statisztikájához pedig egy-egy gól és gólpassz társul. Ez pedig finoman szólva sem túl fényes arány…
A Stoke menedzsere, Mark Hughes azonban bizakodó, és nem kívánja már januárban visszakergetni Jesét Párizsba:
„Jelenleg nem áll készen arra, hogy kulcsszerepet kapjon nálunk, de remélem, hogy nagyon gyorsan eléri azt a szintet, hogy jól teljesítsen. Nem tarthatott velük egészen most csütörtökig, mert csaknem két hétig sérült volt, így még nem tudjuk, hogy mennyire tudjuk terhelni.”
– adott egy kis reménysugarat a walesi edző a spanyol légiósnak.
A Stoke City jelenleg az angol bajnokság 13. helyén áll, és még nagy szüksége lehet Jesé esetleges góljaira, ugyanis az ellentételezné azt, hogy a „Potters” kapta eddig a legtöbb gólt a szezonban.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.