Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szinte hihetetlen, de egészen november végéig kellett várni arra, hogy az év legjobb meccsét láthassuk. Ez a mérkőzés pedig nem volt más, mint a komoly és patinás múlttal rendelkező Ruhr-vidéki rangadó.
Ekkor még a holland Bosz irányította Borussia Dortmund hiába szerzett már egy félidő alatt négygólos előnyt, a Schalke az utolsó pillanatban mégis döntetlenre mentette a német bajnokit. A meccsen láhattunk csodás szóló-, fejes-, kapásgólt, és még volt olyan is, aki a saját kapuját vette. A hangulat szokás szerint remek volt a Signal Iduna Parkban. A jelenlévőknek, főleg a maroknyi gelsenkircheni drukkernek örökélmény lehetett a dortmundi túra.
Íme, a 4-4-re végződött találkozó összefoglalója:
https://www.youtube.com/watch?v=5IcaWRk8_pE
Szöveges összefoglalónk a drámáról ITT olvasható!
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.